Juhan Kuus életműve a Mai Manó Házban

Juhan Kuus életműve a Mai Manó Házban

Juhan Kuus (1953–2015) észt származású, de Dél-Afrikában élő és dolgozó világhírű dokumentarista fotográfus volt. Munkái és fotóesszéi rendkívül nagyhatásúak abban a tekintetben, hogy képesek voltak társadalmi, politikai cselekvésre ösztönözni a bemutatott és vizsgált környezetüket.

Tizenhét évesen kezdett fotóriporterként dolgozni, és negyvenöt éves pályafutása során az ország egyik legbefolyásosabb és legradikálisabb fotográfusává nőtte ki magát. Pályafutása csúcsán, 1986 és 2000 között az 1973-ban Franciaországban alapított neves Sipa Sajtóügynökség párizsi és New York-i szerkesztőségének dél-afrikai tudósítójaként és fotóriportereként dolgozott. Munkáit többek között a Times, az Independent, a New York Times, a Paris Match és a Los Angeles Times is rendszeresen közölte. Fotográfiái az országában zajló konfliktusok harcait és brutális erőszakát örökítették meg, ami iránt a sajtó világszerte  érdeklődött ezekben az években, de képei az egyszerű emberek örömeit és gondjait, mindennapi életüket és hagyományaikat, az ember és a természet kapcsolatát, valamint az uralkodó társadalmi normákat és tabukat is ábrázolják.

Így vélekedett saját, kultúrantropológus megközelítésű munkáiról: „Tükröt tartok a társadalom elé. Azt mondom a honfitársaimnak: »Ez vagytok ti minden befolyásolás nélkül, én így látlak titeket.«” Kuus egész élete során remélte, hogy munkái nem csak szülőhelyén, Dél-Afrikában, de eredeti otthonában, Észtországban is inspirálni tudják, befolyásolhatják az embereket arra, hogy dokumentarista fényképezéssel foglalkozzanak, valamint, hogy a képein keresztül bemutatott problémákra megoldást keressenek, változásokat indítsanak el.

Halála után személyes fotóarchívumát végül kívánsága szerint Észtországban őrizték meg, életművét a tallinni Juhan Kuusi Dokfoto Keskus (Juhan Kuus Dokumentarista Fotó Központ) gondozza. A Mai Manó Házban látható átfogó tárlat először hozza el a fotográfus munkásságát a magyar közönségnek.

Kurátorok: Toomas Järvet & Kristel Aimee Laur

  • Helyszín: Mai Manó Ház (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)
  • Időpont: 2022. október 19. – 2023. január 15. Nyitvatartás: Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva.

 

Értesülj programjainkról!

A legfrissebb észt vonatkozású események, hírek és rendezvények Magyarországon.
Nézd meg egy hírlevelünket itt!
Az e-mail-címet és nevet kizárólag hírlevelünkhöz használjuk, az adatatokat nem adjuk tovább harmadik személynek, és más szolgáltatóknál (pl. felhőtár-szolgáltatók, hírlevél-szolgáltatók stb.) sem tároljuk el.