Észtországot északról és nyugatról a Balti-tenger és annak részei - a Finn-öböl és a Rigai (Lív)-öböl határolja. Az ország felségvizeinek szélessége 12 tengeri mérföld, azaz kb. 22,2 km. Észtország partvonalának nagyobb része erősen tagolt: a  szárazföld partjainak hossza 1242 km, a szigeteké (összesen közel 1500 tengeri sziget) 2551 km (ebből 854 km a legnagyobb szigeté, Saaremaaé).

A tengerfenék

A Saaremaatól és Hiiumaatól nyugatra, a nyílt tenger felé eső tengerrész veszélyes zátonyokat rejt. A legismertebb közülük a Hiiumatól 15 km-re északnyugatra, a Finn-öböl felé vivő tengeri út mellett fekvő Hiiu-zátony (korábban Neckmansgrund néven volt ismert), ahol a mészköves feneket helyenként alig méteres víz borítja. A nagyobb merülésű hajók számára veszélyesen sekély részeket (Mustpank, Uuskuiv) találhatunk Saaremaatól és Vilsanditól 15-20 km-re nyugatra is. Az észt vizektől nyugatra a tenger fokozatosan (a Gotland-árok 249 m-es mélységéig) mélyül, a Finn-öböl az észt felségvizeken 100 m-nél is mélyebb, a Rigai-öbölben a legnagyobb mélységek 50-60 m közöttiek.

Hidrológia

A nyílt tengerhez szaggatottan kapcsolódó, sekély, nem megfelelő vízcseréjű Väinameri és a Rigai-öböl hidrológiai tulajdonságai jelentősen eltérnek a Saaremaatól nyugatra lévő tengerrészétől és a Finn-öböl nyugati részétől: a gyengébb hullámzás, a nagyobb vízhőmérséklet- és vízszintingadozások, az alacsonyabb sótartalom és átlátszóság, a vastagabb és tartósabb jégpáncél közös hatása miatt a Balti-tenger vize sótartalma szerint éles határokkal rétegződik. (Felszín közelben sótartalma 5-7 ezrelék, a mélyvízi rétegek 8 ezrelékesek.) A stabil rétegződés megakadályozza a víz függőleges keveredését, ami miatt a hidrológiai, kémiai és biológiai folyamatok a különböző rétegekben eltérően nyilvánulnak meg. 

Az észt partok mentén minden télen kialakul a jégpáncél, az első táblák megjelenésének dátuma a tél jellegétől függően tág határok között mozog. A jégpáncél lassan növekszik a nyílt tenger és délnyugat felé, előfordul, hogy Ruhnu parti vizei csak szinte az utolsó pillanatban, március elején állnak be. Az összefüggő jégborítás csak különlegesen kemény teleken hatol a partoktól 5-10 km-nél távolabbra, a tenger teljesen pedig csak 1939/40, 1941/42 és 1946/47 telén állt be. A páncél általában márciusban törik fel, a parti vizekről április végén tűnik el véglegesen.

A Balti-tenger áramlatai a szél irányától és erősségétől függenek. Az észt partok mellett a víz általában keletre mozog, az erős nyugati szeleknek jelentős duzzasztó hatásuk van.

Az árapály-jelenség keltette hullám magassága alig 10 cm, a szél keltette hullámok magassága átlagosan 1-2 m, szélvihar esetében a nyílt tengeren 10, a Finn-öbölben 6, a Rigai-öbölben 3-4 métert is elérhetik.

Élővilág

Mivel a víz sóviszonyai nem kedveznek sem az édesvízi, sem a tengeri fajoknak, a Balti-tenger élővilága fajokban szegény, de nagy egyedszámú. A fő halászható halfajok az apró hering, a spratt, a tőkehal és a laposhal.

Väinameri

A Väinameri a nyugat-észt szigetvilág (Saaremaa, Hiiumaa, Muhu és Vormsi) és a szárazföld között található közel 2200 km² területű, bonyolult partvonalú, sekély, szigetekben gazdag tengerrész. A szigeteket és a szárazföldet csatornák - a Voosi-torok, a Hari-torok, a Sőela-csatorna, a Kis-csatorna és a Nagy-csatorna - választják el egymástól. A Kis-csatornán keresztül építették fel 1894-1896 között a Saaremaat és Muhut összekötő 3,6 km hosszú gáton futó utat. A Väinameri keleti - korábban Moonsund néven ismert - részén keresztül bonyolult tengeri út vitt a Finn-öböltől a Rigai-öbölig: veszélyességére a Nagy-csatorna bejáratánál lévő sziget (ma Viirelaid) középkorból származó elnevezése, a Paternoster ("Miatyánk") utal.

A rohukülai hadikikötő létesítésével párhuzamosan még a cári Oroszország idején  kimélyítették a csatornákon keresztül vivő hajózási utat. A nagyobb tengeri hajók számára a Väinameri túl sekély (átlagos mélysége alig haladja meg a 4 m-t), de a Nagy-csatornában kedvezőek a viszonyok (átlagos mélysége 24 m). A nagyobb szigeteket a Väinamerin keresztül haladó kompjáratok kötik össze. A bonyolult navigációs manőverek és a változatos partvidék a Väinamerit népszerű vitorlástereppé teszik.

A Väinameri szigetei
A több, mint 1500 észt tengeri szigetből (területük több, mint 900 m²) mintegy 600 található a Väinameri területén, de a már említett nagyobb szigetek mellett csak 10 olyan van, aminek területe meghaladja az 1 km²-t (a legtöbb sziget 0,1 km²-nél kisebb). A kéreg izosztatikus emelkedése miatt a tengerből mindig újabb és újabb szigetek emelkednek ki, a már meglevők területe és magassága folyamatosan növekszik.

Az észt nyelvben a különböző - a csupasz kavics vagy homokborítottaktól a buja növényzetűekig - megjelenésű, nagyságú és korú szigeteknek és zátonyoknak sokféle nevük van ( laid, rahu, kare, kuiv és nasv). A benádasodott sekély tengeröblök, a ragadozók (és az emberek) elől védett  szigetek gazdag élővilág - különösen a madárvilág - megjelenését segítették elő. A Väinameri területére esnek Európa legkiemeltebben védett madárvédelmi területei, a Matsalu Természetvédelmi Terület (486,1 km², ebből  236 km² tengeri terület), a Käina-öböl - Kassari Természetvédelmi Terület (35,5 km²) és a Hiiumaai Zátonyok Természetvédelmi Területe (26,6 km²). Csaknem az egész terület a Nyugat-észt Bioszféra Rezervátum területéhez tartozik.

(Fotó: Reinier Vriend)