 |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A DÉL-ÉSZTORSZÁGI MAGASFÖLDEK ÉS ÁRKOK Válozatos domborzat, glaciális felszínformák
Dél-Észtországban a felszínt borító üledékréteg helyenként 100 m-nél is vastagabb, változatos összetételű. A geológiai fúrásokból több jégkorszak egymásra rakódott üledéke került elő (a legidősebbek az eltemetett ősfolyamvölgyekben találhatók). A mai, különböző alakú és méretű halmokból, dombokból, kupacokból és közöttük lévő rövid völgyekből álló domborzat az utolsó jégkorszak üledékeiből alakult ki. A gyakran egyszerűen dombsági morénaformáknak nevezett hullámos felföldi formák valójában kisebb felszínformák bonyolult együttesei. Vannak itt olyan dombok, amik csak morénából állnak (morénahalmok), a kicsivel nagyobb felszínformák belsejében vékony morénaréteggel fedett kavicsot és homokot találhatunk (morénatakarós drumlin). A legnagyobb dombok és hátak belső felépítése a legbonyolultabb: szerkezetük gyakran a morénatakarós drumlinre emlékeztet, de legtöbbször a helyi jeges tavakban felhalmozódott varvos agyagokat is megtalálhatjuk bennük. Fellelhetjük a hosszúkás végmorénasáncokat és a sáncok együtteseit is.
A pozitív felszínformák alakja nagyon változatos. A Karula-felföld középső részén kerek, peremei felé egyre meredekebbé váló dombocskákat találhatunk, amik közül a szép Kaika-halmok a legismertebbek. A Haanja-felföldön elsősorban az összetett formák jellemzőek (hosszúkás hátak tetejére halmozódott kisebb dombok, lejtőkbe vágódott mély ősfolyamvölgyek). A dombok közötti zárt völgyek (glaciokarsztos árkok) a vastag üledékrétegek alá került nagyobb jégdarabok elolvadásakor a jégnyelv visszahúzódása után keletkeztek. Ezek helyén ma általában kis tavak vagy mocsarak vannak.
Változatos felszínűek és tájképileg különösen szépek azok a részek, ahol a dombsági területen idős, mély, meredek falú völgyek haladnak át, melyekben lánctavak egész sorát találhatjuk (az Otepää-felföldön a Vidrike-, a Kooraste- és az Urvaste-völgy, a Haanja-felföldön a Rőuge-ősfolyamvölgy). A Rőuge-ősfolyamvölgy egyik legszebb része a Hinni-kanyonvölgy, ami csaknem teljesen függőleges falaival, homokkő-kihantolódásaival és a kanyonba zuhant hatalmas fákkal vad képet nyújt. Mély völgyeket a Haanja-felföld északi lejtőin is találhatunk, legismertebb közülük a Kütiorg. A felföld délnyugati része - a Peetri-folyó völgye - a devon homokkövek és mészkövek átmeneti területe. Haanja - Észtország legmagasabb "hegyei"
A Haanja-felföld - Észtország "leghegyvidékibb" területe - az ország délkeleti csücskében található, délen Lettország, keleten pedig Oroszország területére is átnyúlik (a lett területekre eső részét Aluksne- vagy Kelet-Vidzeme-felföldként ismerik). A felföld legmagasabb része az észtországi, ahol a dombok magassága viszonylag nagy területen haladja meg a 250 m-t. Itt található a Baltikum legmagasabb pontja - a Suur Munamägi (Nagy-tojáshegy)(317 m) és mellette egy másik 300 m fölé emelkedő hegy, a Vällamägi (304 m), ami Észtország legnagyobb relatív magasságú felszínformája (lejtője a lábainál lévő Perajärv felszínétől 88 m magasságba emelkedik).
A Haanja-feldöld a különböző területein eltérő arculatot mutat. A Vőru-völgység északi lejtőiről kiváló kilátás nyílik Haanja csúcsaira. A középső részen - a felföldnek nevet adó Haanja falu közelében - alacsonyabb halmokkal övezett magas dombok és nagy alapterületű hátak vannak, amit a felföld középső részéről kiinduló, észak felé lejtő mély völgyek (a Kütiorg és a Piusa-völgy) tagolnak. A völgyek között található a geológiailag egyedülálló Hinsa-dombság, ami felső devon karbonátos üledékekkel fedett magaslaton alakult ki. Ettől délre egy eltemetett ősfolyamvölgy egykori területén alakult ki a Vana-Saaluse-Vastseliina-árok (aljzata a tengerszint alatt 60 m-rel húzódik). Az árkot egy sangrmező és a Piusa-folyó középső folyása töltötte fel.
A felföld északnyugati lejtőit két mély völgy, a Rőuge- és a Pärlijőe-völgy szabdalja fel. A Rőuge-ősfolyamvölgy felső szakasza 30 m mélységben vágódott a mészkövekbe, alsó szakaszán mélysége 52 m-ig növekszik. Mellékvölgyei közül a legismertebbek a Hinni-kanyon és az Ööbikuorg. A völgyben 7 lánctavat találunk, amit a Pühajőgibe torkolló Rőuge-folyó fűz fel. A rőugei Suurjärv Észtország legmélyebb tava (38 m).
A Piusa-folyó legmarkánsabb, közel 12 km-es, helyenként 40 m-nél is magasabb homokkőfalakkal övezett völgye Vastseliinától északra található. Legfestőibb szirtje a Härma-falhegy, aminek alsó falszakaszán oszlopszerű, piramisokra emlékeztető homokkőformák figyelhetők meg. A Piusa-völgy homokkő sziklái természetvédelmi területen, nehezen hozzáférhető helyeken találhatók, legszebb arcukat a folyón tutajon vagy kenuval kirándulóknak mutatják. A Haanja-felföld nagyon változatos tájképű terület, amit a nyugtalan domborzat mellett sűrű vízhálózat, nagy erdősültség és kis szórványtelepülésekből álló viszonylag egységes benépesültség jellemez. A Haanja - 175 tavával - Észtország tavakban leggazdagabb területe. A kisebb tómedencék nagyrésze a szárazföldi jégtakaróról leszakadt jégtömbök felolvadásával keltkezett glaciokarsztos mélyedésekben található, nagyrészük teljesen elmocsarasodott, benádasodott. A völgytavak tagolt partvonalúak (a Kavandi-tó Uue-Saaluse közelében), a fennsík peremébe vágódott völgyek tavai hosszúkásak és mélyek (Rőuge, Kütiorg vagy Piiriorg tavai). A Suur Munamägi közelében található a Tuuljärv, Észtország legmagasabban fekvő tava (257 m-en a tenger szintje fölött). A tagolt domborzat, a változatos felszínborítás és a jellegzetes vízhálózat mozaikos növényzet kialakulását segítette, amibe nagyon hamar beleszólt az ember is. Minden mezőgazdasági termelésre a legkisebb mértékben is alkalmas földdarabkát felszántottak valamikor, az egykori szántók egy része mára visszaerdősült. A vágásra érett lucosok és vegyes erdők mellet másodlagos nyíresek és nyárasok telepedtek meg.
A Haanja-felföld közel fele erdő: megtalálhatjuk itt szinte az összes észtországi erdőtípust (a karsztbokorerdő kivételével). Az idősebb erdőkben az errefelé törvényszerűen magas növésű luc dominál (Vällamägin a fák átlagos magassága eléri a 40 m-t). Valaha jellemzőek voltak a lombhullató erdők is, de ezeket általában kitermelték, helyüket beszántották. Vegyes erdők mára kizárólag a folyóvölgyekben és a dombok nagyon meredek lejtőin maradtak meg (gazdagon tenyészik itt a hárs, a kőris, a szil, a juhar és a tölgy). A dombok közötti völgyecskék általában nedvesek és mocsarasok, ezekben mézgás égerek, sekélymocsári nyíresek és különböző fejlődési fázisban lévő fátlan mocsarak jellemzők. Átmeneti mocsarat és tőzegmocsarat csak elvétve találhatunk (A Vällamägi lábainál lévő mocsárban mérték Észtország legvastagabb tőzegrétegét - 17 m-t). A dél-észt magaslatokat a különböző típusú üledékek (kavics, homok, varvos agyag, klönböző típusú morénák, tőzeg) gyors váltakozása és az erősen tagolt domborzat miatt változatos talajtakaró borítja. A mezőgazdasági művelés alá vont területek kultúrnövényeinek sekély gyökérzete a csapadékvizet szabadon engedi mozogni, emiatt a magasabb területekről a talajtakaró legfelsőbb rétege lehordódik. A dombok tetején és lejtőinek felső részén egyre kevesebb és kevesebb humusz marad, az elhordott anyag a lejtők aljára és az árkokba halmozódik. Az így kialakult delluviális talajok humuszrétege méteresnél is vastagabb lehet. Az árkok fenekén elsősorban glejes és tőzeges talajok jellemzők. A Haanja Természetvédelmi Terület
A Haanja-felföld természeti és kulturális örökségének védelmére a Suur Munamägi és a Vällamägi, a Rőuge-ősfolyamvölgy és a Kütiorg összekapcsolásával hozták létre a Haanja Természetvédelmi Területet, aminek mai határait 1991-ben jelölték ki. Területe közel 200 km2, központja Haanjaban található. Az Otepää-felföld közel 100 m-rel emelkedik a környező területek fölé, nagyon változatos domborzatú táj. Felszínformáit a helyenként akár 200 m vastagságot elérő jégkorszaki üledékek alkotják, a terület határait az egykori ősfolyamvölgyek segítségével lehet a legkönnyebben kijelölni. A felföld területe közel 1200 km2 átmérője északról délre és keletről nyugatra is körülbelül 40 km. Az Otepää-fennsíkot egy észak-északkelet - dél-délnyugati irányú, részben eltemetett süllyedék két nagyobb részre osztja. A süllyedék északon az Elva-folyó völgyében, délen a Kis Emajőgi árkában folytatódik. Három nagyobb tó - a Pagodi-, a Nőuni- és a Püha-tó - jelöli. A felföld süllyedéktől nyugatra eső része területileg kisebb, könnyebben körülhatárolható, magasabb: itt találhatók a legmagasabb csúcsok is (a Kuutse-hegy (217 m), a Kőrgemägi (214 m), a Tsiatrahvimägi (213 m) és a Harimägi (212 m)). A magaslat nagyobb, de alacsonyabb keleti része több ősfolyamvölgy által kisebb dombságokra és hullámos síkságokra tagolt. A Pühajärv és az ősfolyamvölgyek lánctavai
Az Otepää-magaslat legnagyobb, közel 3 km2-es, nagyon tagolt partvonalú és szigetekben bővelkedő tavát, aminek legnagyobb mélysége a 8,5 m-t is eléri, már az ősi időktől szent tónak tartották. A Pühajärv ("Szent-tó") a magaslat középső részének valódi ékessége. A sok félsziget és öböl, a Sősar-szigetek, a Kloostri-sziget és a Lepas-szigetek, a lapos és meredek partok váltakozása minden irányból más és más képet nyújt a tóról. Több kis patak is torkollik bele, déli csücskéből ered a Kis Emajőgi. Az Otepää-magaslat közel 150 tavának többsége apró, dombok közötti árkokban megbúvó, gyorsan elmocsarasodó tengerszem.
Többségük lefolyástalan. Általában csoportokban helyezkednek el, kisebb-nagyobb tóvidéket alkotnak. Különösen szépek a völgyekben lévő lánctavak: Vidrikétől Koorasteig nyúlik egy nagyszerű lánctósorozat, amihez 10 kicsi, de igen mély tavacska tartozik. Kooraste közelében a völgyet egy másik völgy keresztezi, ahol 5 másik tó található. Az Otepää Természetvédelmi Terület Az Otepää-felföld középső részén 232 km2-nyi területet helyeztek 1979-ben - több kisebb tájvédelmi terület összevonásával - védelem alá. A természetvédelmi terület elsődleges feladata a változatos tájkép védelme és fejlesztése a tradicionális, tájnak megfelelő gazdálkodás segítségével. A Karula-felföldet a szomszédos Otepäätől a Valga- és a Hargla-árok választja el, dél felé túlnyúlik a lett-észt határon is. Otepäänél és Haanjánál alacsonyabb, de hasonlóan változatos domborzatú terület. Az itteni hegyek (tudományos nevükön drumlinok) általában két csoportba oszthatók - a kerekded alapúakat halmoknak, a hosszúkásakat ózdrumlinoknak nevezik. A legtagoltabb felszínű és különösen szép tájképű Karula a halmok számát tekintve minden más területet megelőz Észtországban.
A halmok és az ózdrumlinek, a "Karula hegyei" a jégpáncél elolvadása után az egykori jégfelszini tavak helyén keletkeztek. A jégben keletkezett árkokban és lyukakban jeges tavak alakultak ki, melyekben a gleccserpatakok nagy mennyiségben halmoztak fel finomabbszemcsés üledékeket - elsősorban homokot és kavicsot. A jég olvadása után a víz elfolyt, a tó fenekén felhalomzódott üledékekből halmok és ózdrumlinek keletkeztek. Kis területe ellenére a Karula-felföld sok különböző típusú tájat rejt. Az Otepää-felfölddel szomszédos északkeleti részén a Kaika és Rimmu közötti területen találjuk a legnagyobb és legváltozatosabb halmokat (morénafedésű drumlinek). Sűrűn helyezkednek el, általában 10-25 m magasak. Rendszerint kettesével-hármasával összenőnek. A Lüllemäe-halmok között található a Karula legmagasabb csúcsa, a 137 m magas Tornimägi. A Kaika-halmok Észtország legszebb tájai. A halmok környezetében itt kisebb dombokat találhatunk, amik között még kisebb morénadombok vannak. A felföld központi részén nagy, egyenletes felszínű, mocsaras területeket találunk, aminek délnyugati szegélyét a Aheru-tó díszíti. A szép Ähijärv partján található a Karula Nemzeti Park központja. A nemzeti parkot 1993. decemberében hozták létre, valamivel nagyobb, mint 10 000 ha-os területével magába foglalja a Karula-felföld és a szomszédos Hargla-árok egy részét. A nemzeti park egyetlen zárt területe a Pautsjärv környéke.
Tavak A legnagyobb tavak közül a mezőkön túlról, már az Antsla-Saru országútról feltűnik a közel 3 km hosszú, kanyargós partvonalú, közvetlenül a partvonalon elhelyezkedő halmokkal tarkított - egyébként homokos partú - Ähijärv. Az "ähi-"szótő feltehetőleg kapcsolatba hozható több szentnek tartott vízfelület névadójával, Ahti viziistenséggel. A '30-as években a tóból évente akár 30 000 rákot is kifogtak, de később egy rákpetis nevű betegség miatt csaknem teljesen kipusztultak. A veszély elmúltával telepített rákok ma újra halászhatók. Állatvilág
Épületek Az Otepää-, a Karula- és a Haanja-felföldet a Hargla-árok választja el egymástól, amiből kelet felé kiágazik a délkelet-észtországi síkságot és a Haanja-felföldet elválasztó Vőru-völgy. Ez utóbbi szűk és mély keleti részét Vőru-Petseri-ősfolyamvölgyként ismerik: ezen keresztül áramlottak a jégkorszak végén a Pszkovi-tó árkát feltöltő jeges tó vizei a Hargla-árokba, onnan a Koiva-ősfolyamvölgyön keresztül a Rigai-öbölbe. A Hargla-árok az észt-lett határon fekszik, a Koiva-folyó középső folyása mentén Lettországban kiterjedt síkságban folytatódik. Mivel az árok az egykori jeges tavak vizeinek elfolyási útvonala volt, ma erdei fenyvesekkel fedett tavi üledékek borítják elegyengetett felszínét, melyen csak elvétve találhatunk kisebb dombokat, morénaformákat. A Vőru-völgy legfontosabb tájeleme két tó - a Vagula- és a Tamula-tó - ez utóbbi partján található Vőru városa. A Valga-árok és a Kis Emajőgi völgye A Sakala-fennsíkot, az Otepää- és Karula-felföldet elválasztó, dél felé Lettországban folytatódó alacsony (40-80 m), eróziós területet az utolsó jégkorszak végén jégnyelv töltötte ki, melynek utolsó előrenyomulásait és visszahúzódásait több hosszúkás domb és a szárazföldi jégtakaró peremi képződményei jelölik (Sangaste, Laatre és Soontaga környéke). Később a területet a jeges tavak vize töltötte ki, ekkor rakódtak le a morénát fedő homokrétegek. A Valga-árok alacsonyabb középső részén, a Kis Emajőgi középső folyásánál található a Korva-öntésrét, ami régebben a folyó egyik kanyarulatának árterülete volt. A folyószabályozási munkálatok után sajátos mesterséges táj alakult itt ki, ahol az áradások ritkák, és ahol az egykori öntésrét növénytársulásait degradált másodlagos társulások szorították ki. A Valga-árok peremi területei - ahol a morénákon vastagabb erdei talajrétegek alakultak ki - ma nagyrészt szántók. A Kis Emajőgi alsó szakszán a Valga-árok szinte észrevétlenül megy át egyre tágabbra nyíló völgybe, ami aztán a Vőrtsjärv déli csücskébe torkollik. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
