Az észak-észt félszigetek, a közöttük lévő öblök, de a partközeli szigetek is északnyugat-délkeleti irányúak: a domborzati formák fő irányai jól tükrözik az utolsó jégkorszak szárazföldi jégtakarójának mozgásirányát.

A Pedassaare-fok

A kevés fedetlen szakasz ellenére a glint pereme pont Lahemaa területén éri el maximális magasságát (Vihulánál (67 m)). A glint lábánál kiterjedt homokos és kavicsos teraszok találhatók, amiket a szárazföldi jégtakaró olvadékvizei halmoztak fel. A glint peremét vékony talajtakarójú mészkősíkságok, úgynevezett alvarok jellemzik. Az alvarok különösen jellemzőek Muuksi, Vőhma, Sagadi és Vihula környékén, ahol a borókafenyvessel tagolt füves területeken számos őskori településre és korai földművelésre utaló nyomot, kultikus köveket, egykori szántóföldeket és földvárakat tártak fel. 

A pedassaarei homokpart

A nemzeti park déli határa egészen a  Kőrvemaa nagy erdőségéig és mocsárvilágáig terjed. Ez a terület hatalmas, az egykori jégperem által duzzasztott jeges tó alföldjét képviseli. Alapját nagy területeken elmocsarasodott homok és agyagos üledék alkotja. A mocsári üledékeken kívül a domborzatot a szárazföldi jégtakaró peremének bonyolult futású képződményei díszítik: az ózmezők homokos-kavicsos üledékes területekkel (fluvioglaciális deltákkal) váltakoznak.

Vándorkövek és kőmezők

A lahemaai tengerpart - ahogy az Észak-észt parti síkság is - gazdag nagy vándorkövekben és kőmezőkben. Ezek a mai Finnország és Skandinávia területéről a hatalmas szárazföldi jégtakaró által kerültek ide, értékes információt adnak a jégnyelvek mozgásának irányáról és kiterjedéséről. Nagy kőmezőket találhatunk a Juminda-félszigeten Tapurla közelében és a käsmui erdőben és parton. A lahemaai vándorkövek közül a legismertebbek a jumindai Majakivi, a kassipeai Jaani-Tooma Suurkivi és a vősui Ojakivi. Sok vándorkővel kapcsolatban szólnak legendák Kalevipoegről, például a Suurpea és Pärispea közötti tengerparton levő Odakiviről ("Parittyakőről") pattant vissza a legenda szerint Kalevipoeg parittyaköve, amit a loksai partról ez ellenség felé hajított.

A Viitna-ózmező és -tóvidék

A Lahemaa Nemzeti Park déli részének egyik leglátványosabb része Viitna és annak közvetlen környéke, ahol mintha minden a turizmus céljaira teremtődött volna. Változatos tájképről a meredek lejtőjű, keskeny, kanyargós mocsárszigetek és az azokat környező ózok gondoskodnak. Az ózok keleti lejtője meredeken hatol a viitnai Pikkjärvig ("Hosszú-tóig"), ami az ózmező legnagyobb glaciokarsztos mélyedésében található. A viitnai Pikkjärvben (5,7 m mély) lévő szigetek szintén ózok. A tó különösen szép, tisztavizű, sok különleges vizinövény (pl. vízilobélia) - és az észt búvársport otthona.

Homokpartok, tavak, vízesések és pihenőhelyek

Lahemaaban viszonylag kevés homokpartot találhatunk, azt is főként az öblöbe torkolló folyók torkolatában. A legnagyobb és legismertebb strand és a hozzá kapcsolódó zátonyos Vősuban van. Vősu Észak-Észtország egyik legrégebbi, már a 19. században nagy népszerűségnek örvendő üdülőterülete.

Altja

Az utóbbi évtizedek erős viharai és a következetlen partgondozás miatt a vősui homokstrand katasztrofális mértékben kezdett pusztulni.

Sok egykori halászfalu a szovjet időkben - a szovjet határövezeti halászat tiltása miatt - üdülöfaluvá vált (Altja és Vainupea).

Lahemaa tavai közül a legnagyobb a Kahala (350 ha). A tó a Harju-fennsíkon borókások és ligetes erdők között található egykori sekély (2,8 m) öböl, ami kb. 7500 évvel ezelőtt vált le véglegesen a tengertől. A parti síkság legszebbjei a geológiai léptékben nagyon fiatal (kb. 2000-3000 éves) Lohja- és a Käsmu-tasvak. A Pärispea-félszigeten levő Maalaht és az Ulglaht magas vízálláskor máig is összeköttetésben állnak a tengerrel (a tavak nevében lévő laht szó öblöt jelent).

A Vasaristi-vízesés

A Lahemaa Nemzeti Park legszebb tájelemei közé tartozik a Valge-folyó és a Loobu-folyó bevágása, ahol a folyók a glint pereméről vízesésekként hullanak alá. A Valge-folyó a Nőmmeveski-vízesést követő szakaszon többtucat méter mélységű kanyonvölgyet mélyített magának.

Növényzet és állatvilág

Lahemaa növényzete - az észak-észt átlaggal összevetve - viszonylag fajszagény. A nemzeti park területének 70%-át erdők borítják, többségük áfonyás erdei fenyves, degradált erdei fenyves és tőzegerdő. A folyók partján keskeny sávként ártéri erdő, a glintvonal lejtőin lombhullató vegyes erdők maradványai tenyésznek, az Altja-folyó partján elegyes lucosokat is találhatunk. Az erdőkön kívül természetes társulásokként csak mocsarak fordulnak elő, ezek növényzetüket tekintve a kelet-észt és nyugat-észt mocsártipusok átmenetét reprezentálják. A legnagyobb mocsarak a Laukasoo, a Viru- és a Vanasilla-mocsarak. Sok erdős és mocsaras terület - Laukasoo, Oandu-Koljaku és Suurekőrve - a turisták elől lezárt terület. A fajokban gazdag ligeteseknek alig 10%-a maradt meg. Lahemaa növényritkaságai közül ismertebb a glint meredélyein élő holdviola, de emellett találhatunk mocsári szedret, és parti ledneket is.

A lahemaai erdőségek kedveznek a nagytesű emlősöknek: ez az észt csúcsragadozók (a medve, a farkas és a hiúz) fő előfordulási helye. Lahemaa és annak közvetlen környéke volt a nemrégiben kipusztult európai nyérc utolsó menedékhelye, de a veszélyeztetett fajok közül meg kell említenünk az ororsz sutaszárnyú mókust is. A fajokban gazdag erdei madárvilág mellett a nemzeti park tengerpartja fészkelőhelyként szolgál többszázezer vándorló vízimadár - különösen jegesrécék és búvárok - számára.

Az őserdő-rezervátumok

Lahemaa szép és változatos tájképének megismeréséhez sok természeti és kultúrtörténeti tanösvény nyújt segítséget. A parti síkság tájaival a Käsmu és Majakivi környéki tanösvényeken ismerkedhetünk meg,  a parti települések életébe nyújt betekintést az altjai tanösvény. Itt található Észtország egyetlen szabadtéri geológiai múzeuma is, ahol megtekinthetőek a legfontosabb vándorkő típusok és az azokat felépítő kőzetek. Az észak-észt mocsarak ökoszisztémájába nyújt betekintést a Viru-mocsarat keresztülszelő pallóút.