GEOLÓGIA

A sziklafal Paldiskiban

Észtország a kb. 1 000 000 km² nagyságú és 40-50 km vastagságú Balti-pajzs (Fennoskandia, Svekofennia-kőzetlemez) középső területein található. Ennek szerkezete kb. 2,0-1,8 milliárd évvel ezelőtti gyűrődések és az 1,5-1,0 milliárd évvel ezelőtt zajlott magmatizmus hatására alakult ki.

Az üledékes kőzetek által fedett alapkőzet - a Balti-pajzs ősi alapzata - paleoproterozoikumi gneiszekből és gránitokból áll. Ez az alapkőzet Észak-Észtországtól Finnország felé haladva folyamatosan emelkedik és a Finn-öböl középvonalánál felszínközelbe kerül, helyenként mintegy 100 m-rel a vízfelszín alatt a fenéken ki is bukkan. Nyugat felé az üledékes kőzetek Hiiumaatól és Saaremaatól a Gotska Sandon és a Gotland-szigetig is elnyúlnak, errefelé a kristályos alap csak Svédország partjainál emelkedik a felszín közelébe, sőt a kis szigetek képében a felszín fölé.

Észtország területén az ősmasszívum kristályos kőzeteire paleozoikumi üledékes rétegek rakódtak, melyek három kőzettípusra tagolhatók: a Finn-öböl partvidékén és Dél-Észtországban a homokkövek és agyagos homokkövek a legjellemzőbbek, a közöttük lévő szárazföldi területeken és a szigetvilágban elsősorban mészkövekkel és dolomitokkal találkozhatunk.

Mára Észtország kőzetalapját, a kőzetrétegek ásványkincseit és a felszín alatti víztározó rétegeket többezer mélyfúrás segítségével részletesen feltárták és feltérképezték. Kiderült, hogy

• az alapkőzetek letarolt felszínén felső-újproterozoikumi üledékes kőzetek - főként agyag- és homokkövek- találhatók, melyek a Finn-öböl fenekén bukkannak felszínre;
• az paleozoikumi kőzetek csak Északnyugat-Észtországban tanulmányozhatók a felszínen;
• a kambriumi agyag- és homokkövek Észak-Észtországban a Finn-öböl mellékének parti síkságában kerülnek felszínre;
• az ordovíciumi mészkövek széles kelet-nyugati irányú sávban az  észak-észtországi Narva-folyótól egészen Hiiumaaig kutathatók;
• a szilur mészkövek keletről nyugatra egyre szélesedő sávban Közép- és Nyugat-Észtországban, valamint Saaremaan figyelhetők meg;
• a devon homokkövek Délkelet- és Dél-Észtországban egészen Kihnu és Ruhnu szigetéig általánosak.

1950-ben kőolaj- és földgázkutató fúrásokat végeztek, de az üledékes kőzetek kis (100 és 500 m közötti) vastagsága miatt a kutatások eredménytelenül zárultak.

A paleozoikum kezdetétől az üledékképződés zavartalanul folyt, így a rétegek nem gyűrtek, közel párhuzamos sávokban helyezkednek el, enyhén (0,2-0,3 fokban) dőlnek dél felé. A felszínközeli kőzetekben elég sűrűn, 10-20 km-enként találhatunk törésvonalakat, de ezek nem befolyásolják az üledékes kőzetek általában nyugodt képét.