 |
|||||||||
HITÉLET "A lelkiismeret, a vallás és a véleménynyilvánítás
szabadsága mindenkire vonatkozik. Az egyházakhoz és vallási közösségekhez való
tartozás szabad. Államegyház nincs. Az egyházi szertartásokon mindenki részt vehet
egyénileg vagy közösségben, nyilvánosan vagy különállóan, amennyiben ez nem sért
közrendet, közegészséget vagy közerkölcsöt." Adatok 2000. január 1-éig a belügyminisztérium vallásügyi főosztálya által fenntartott Észtországi egyházak, gyülekezetek és gyülekezeti szövetségek nyilvántartásába (Eesti Kirikuregister) 7 egyházat és 8 gyülekezeti szövetséget jegyeztek be összesen 458 gyülekezettel. Ezenkívül Észtországban hivatalosan 60 önálló gyülekezet és egy kolostor működik. Az egyházi nyilvántartásba bejegyzett, elismert vallási közösségeken kívül vallási célú egyesületeket és nonprofit szervezeteket is találunk. A vallási közösségek egy része semmilyen formában nem jelenik meg az állami hivatalrendszerben. Észtország legnagyobb egyháza a 169 gyülekezetből álló Észtországi Evangélikus Egyház, amely 175 000 lelket számlál. Bár Észtországban sosem volt hivatalos államegyház, az evangélikusság vezető szerepe évszázados múltra tekint vissza. Történelmi múlttal rendelkezik a második legnagyobb egyház, az 58 gyülekezetből és körülbelül 18 000 tagból álló Észt Apostoli Ortodox Egyház is. A többi észtországi ortodox az Orosz Ortodox Egyházhoz tartozik, amely mind a mai napig nem illeszkedett be az ország törvényes rendjébe. Nagyságrendileg az Észt Evangéliumi Keresztények Baptista Gyülekezeti Szövetsége következik, amely 89 gyülekezet 6100 tagját foglalja magában. 1989-ben a nagyobb észt egyházak megalapították az Észt Egyházak Tanácsát (ÉET), amelynek célja, hogy az észt társadalom keresztény elvek alapján történő lelki vezetése érdekében összegyűjtse az ország keresztény egyházait és gyülekezeti szövetségeit. Az ÉET foglalkozik tábori és börtönlelkészek képzésével, valamint felhívja a társadalom figyelmét az iskolai hitoktatás szükségességére. A szervezet kezdeményezésére az Észt Rádió reggeli áhítatokat sugároz, az Észt Televízió pedig közvetíti a karácsonyi és húsvéti istentiszteleteket. Az Észt Egyházak Tanácsának jelenlegi tagjai az Észtországi Evangélikus Egyház, az Észt Evangéliumi Keresztények Baptista Gyülekezeti Szövetsége, az Észt Metodista Egyház, az Észt Keresztény Pünkösdi Egyház valamint az Örmény Apostoli Egyház Szent Gergely Gyülekezete. Megfigyelőként vesz részt az Észt Apostoli Ortodox Egyház és a Hetedik Nap Észt Adventista Szövetség. Az ÉET az egyetlen vallási szervezet, amely évenkénti állami támogatásban részesül. A hivatalos statisztikai adatok alapján Észtországban körülbelül 2700 lakosra jut egy gyülekezet. A lakosság 16 %-a tartozik forma szerint is valamilyen egyházhoz; a túlnyomó többség azonban hivatalosan nem tagja semmilyen vallási közösségnek. Az észt vallási helyzet háttere A mai észt társadalmi helyzet az ötvenéves szovjet korszak hatását tükrözi, amikor céltudatosan törekedtek a nem-orosz népesség kulturális identitásának megtörésére. Ez a hitéletre is vonatkozott: a lakosság vallási hovatartozásának gyengítése a szovjet kultúrpolitika központi céljai közé tartozott (bár el kell ismerni, hogy az észtek távolabbi történeti távlatokban sem a hitbuzgalmukról voltak híresek). Közvetlenül a szovjethatalom 1940-es bevezetése után megkezdődött az egyházi szervezetek átszervezése. A Szovjetunió hivatalos valláspolitikájának célja a vallásos intézmények kiszorítása volt a társadalom minden szintjéről. E cél megvalósítása érdekében bezárták a tartui egyetem teológiai karát, amely párhuzamos evangélikus és ortodox képzést folytatott. Az Észt Apostoli Ortodox Egyház az Orosz Ortodox Egyház alárendelt püspöksége lett. Sok vallási közösség működését betiltották, csakúgy, mint az egyházi sajtó kiadványait. Az egyházak és vallási közösségek működését szigorúan korlátozták - vallásos tevékenység csak az arra szolgáló épületekben folyhatott. Az 1960-as években a fiatalok ateista nevelése keretében céltudatosan terjeszteni kezdték Észtországban a marxista ateizmus ideológiáját és az új szovjet szokásrendet. Az ateista világnézet szisztematikus propagálása meghozta gyümölcsét: a fiatal generáció többsége elidegenedett a vallástól, az egyházi szertartások száma jelentősen csökkent. A vallás és a vallási intézmények a társadalom perifériájára szorultak, de az ún. ellenkultúra egyik formájává váltak a szovjet állami ideológiával szemben: a hivatalosan elnyomott világnézet a passzív ellenállás jelképe lett. A főiskolákról vagy munkahelyekről gyakran eltávolították az aktív hívőket és nyomást gyakoroltak a szovjet rendszer hiányosságaira rámutató vallási vezetőkre is. A helyzet csak az 1980-as évek második felében a Szovjetunió összeomlásával, a nemzeti öntudat megerősödésével változott meg. Gyengült a szovjet hatalmi szervek felügyelete a vallási tevékenység felett, az évtizedekig háttérbe szorított vallás pedig kiegyensúlyozó társadalmi tényezőként az érdeklődés középpontjába került. A legmeghatározóbb szerep ebben a folyamatban a szovjet korszak többségi egyházának, az evangélikus egyháznak jutott. Evangélikus egyház Az evangélikus egyház az 1520-as évek, vagyis a reformáció elterjedése óta az ország legjelentősebb felekezetévé vált. A 19. század végéig mind a városi, mind a vidéki lelkészek nagyrészt németek voltak. Az 1917-ben, a cári hatalom megdöntése után rendezett I. zsinaton az evangélikus egyházat "szabad népegyházként" határozták meg. Az 1934-es népszámlálás eredménye alapján körülbelül 874 000 fő, tehát az Észt Köztársaság lakosainak közel egyharmada vallotta magát evangélikusnak. 1934 és 1940 között az Észtországi Evangélikus Egyház és az Észt Apostoli Ortodox Egyház különleges jogi státust élvezett, ami miatt sokan tévesen az evangélikus egyházat "államegyháznak" tartják. Az 1980-as évek végén, a függetlenség visszaállításának idején Észtországban az evangélikus egyházat általánosan "az észt egyháznak" tartották. A különböző észtországi egyházak között jó az együttműködés, az evangélikusság nem törekszik különleges helyzetre a népesség körében. Az evangélikus egyház viszonylag nagy támogatottságát bizonyítja, hogy a lelkészek nagy számban vesznek részt a helyi önkormányzatok munkájában (elsősorban megyei szinten, ahol az egyház(ak) és lelkészek megbecsültsége nagyobb mint a városokban). A városi önkormányzatokban a papok létszáma korlátozottabb. Különösen csekély az egyház befolyása a nagyobb városokban, ahol a vallás jelenlétét többnyire csak a történeti és építészeti szempontból jelentős templomépületek jelzik. Újjáéledt és új vallási mozgalmak Az 1980-as években Észtország függetlenségének helyreállításával és nyitott társadalommá válásával megváltozott a hitélet szerepe is. Az ötvenéves szovjet időszak után az egyházak és vallási közösségek újra lehetőséget kaptak a nyilvános életben való részvételre, így a korábban betiltott vallási mozgalmak is újrakezdhették működésüket. Ide tartoznak például a Jehova tanúi, a Tára-hitűek, a herrnhutiak és az Üdvhadsereg. Az utóbbi tíz év során új mozgalmak is megjelentek Észtországban. Az elsők között jelent meg az 1980-as évek második felében az Élet Szava (Elu Sőna) mozgalom, amely főként metodista és baptista fiatalok körében fejtette ki hatását. Ez az ébredési mozgalom csakhamar önállósult és szoros kapcsolatot épített ki svédországi testvérszervezetével, a Livets Ord karizmatikus közösséggel. Az Élet Szava mozgalom jellegzetessége a keresztény sikerteológia, amely szerint Isten egyaránt gondot visel a hívek lelki és anyagi szükségleteire. Ma az Élet Szava észt gyülekezeteihez több mint ezer fő tartozik. Az Élet Szava csak egy példa az 1980-90-es években Észtországban elterjedt új vallási csoportosulások közül. Erre a vallási-megújulási korszakra különösen jellemző az új karizmatikus-pünkösdi mozgalmak elterjedése. Míg az 1934-es népszámláláson 191 fő vallotta magát pünkösdistának, ma csak az Észt Keresztény Pünkösdi Egyházhoz (ÉKPE; 1991-ben alakult) 3500 fő tartozik, pedig nem ez az egyetlen pünkösdi gyülekezeteket tömörítő szervezet az országban. Korábbi ébredési mozgalmak Az 1980-90-es évek új hitéleti hulláma nem az első volt az országban. Az előző jelentős vallási ébredés az 1870-es évektől a 20. század elejéig fejtette ki hatását. A 19. század második felében a Noarootsi és Vormsi szigetén élő svédnyelvű lakosság körében megindult mozgalom a svédországi szabadegyházak hatását tükrözte. A mozgalom a környékbeli észtek közvetítésével az egész országban elterjedt, főként a herrnhuti hatás alatt álló Läänemaa tartományban, valamint Saaremaa és Hiiumaa szigetén: létrejött az ún. szabadok gyülekezete (priilased) is, akiket vallásos érzelmeik kitörő kifejezése miatt a korabeli sajtó "ugrálóknak" nevezett. Amikor az orosz központi hatalom korlátozni kezdte a szabadok gyanús mozgalmát, azok már szoros kapcsolatot alakítottak ki a pétervári baptistákkal. Mivel a szabadoktól eltérően a baptizmus hivatalosan elismert protestáns felekezet volt, sokan közülük bekapcsolódtak a baptista gyülekezetekbe és így a baptizmus gyorsan elterjedt az észtek körében. A baptizmus kezdeteit Észtországban 1884-től számítják, amikor Haapsalu közelében az Ungru-folyóban megkeresztelték az első híveket. A 19. század végén a baptistákon kívül más új protestáns felekezetek is megjelentek az országban, így az adventisták, metodisták és az 1910-es évek végén a pünkösdisták. Herrnhuti mozgalom (vennastekogudus, "testvérek gyülekezete") Függetlenül attól, hogy Észtországban már a 13. század elejétől megindult a kereszténység rendszeres terjesztése, a régi hiedelmek és szokások egészen a 18. század elejéig fennmaradtak. Az első nagy keresztény mozgalom - és egyben az első missziós tevékenységet folytató közösség is - a herrnhuti mozgalom volt A herrnhuti mozgalom népszerűségének egyik oka az őszinte, "szívbéli hit" hangsúlyozása lehetett, valamint az a tény, hogy az egyszerű emberek először vehették saját kezükbe hitéletük szervezését. A herrnhuti gyülekezetben meghatározó szerepe volt az imaközösségnek, így a nép körében is imakörök alakultak a helyi parasztok (ún. olvasó testvérek) vezetésével. Ezzel egyidőben csökkent a központi hatalom szerepe a parasztok (hit)életének felügyeletében, és mivel a vallási ébredés gyakran parasztfelkeléssel járt együtt, a herrnhutiak tevékenységét többször betiltották. Az ébredési mozgalmak között a herrnhutizmusnak úttörő szerepe volt az új káros szenvedélyek, a dohányzás, a szeszfőzés és a velejáró túlzott italozás elleni harcban. A keresztény életmodell az önmegtartóztató viselkedésen kívül hangsúlyozta az ősi kulturális örökség pogány voltát és így a herrnhuti mozgalom aktívan hozzájárult a régi hiedelmek és szokások elhalványulásához.
A herrnhuti mozgalom fontos szerepet játszott az észt nemzet és kultúra kialakításában: az írástudás terjedt a nép körében, csakúgy, mint az Európában mindenütt népszerű kulturális jelenségek (harsonazenekarok és dalárdák stb.). Katolicizmus A herrnhutiak tevékenysége korántsem a kereszténység első megjelenése volt az észtek között. A keresztény hit még az 1054-es egyházszakadás előtt a kereskedelmi és hadi utak mentén érkezett keletről és nyugatról. A 13. század elejétől a Balti-tenger partvidékére irányuló harcos térítés vezetését a katolikus egyház és a lovagrendek vállalták fel. A katolicizmus egyeduralma Észtországban a 16. századig, a reformáció megérkeztéig tartott. Az Észak-Európában gyökeret vert protestantizmus mellett elgyengült katolikus egyház hagyományai iránti érdeklődés az 1970-80-as években éledt újjá az észt értelmiség és a művészek körében. Ez együtt járt a régizene és más középkori kulturális értékek egyidejű előtérbe kerülésével. Ma Észtországban 7 katolikus gyülekezet működik hozzávetőleg 3500 fős lélekszámmal. Ortodox egyházak Bár az ortodoxia - a katolicizmus mellett - a legrégebbi keresztény felekezetek közé tartozik, az észtek első nagy ortodox térítése a 19. század közepére tehető. A térítés a cári hatalom oroszosító politikájának része volt, miközben a parasztok földhözjutást reméltek a "cári hit" felvételétől. 1920-ban, a cári Oroszország összeomlása után Tyihon moszkvai pátriárka autonómiát adott az észtországi ortodox gyülekezeteknek. Megalakult az Észt Apostoli Ortodox Egyház (ÉAO), amely 1923-tól a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus fennhatósága alá került. Miután Észtország 1941-ben a Szovjetunió részévé vált, az ÉAO - az észt vallásos tevékenység szorosabb ellenőrizhetősége végett - az Orosz Ortodox Egyház püspöksége lett. Az Észt Apostoli Ortodox Egyház a szovjet korszakban emigrációban őrizte meg történeti és jogi folytonosságát.
1993-ban az ÉAO helyreállította működését Észtországban: az ortodox gyülekezetek többsége ma ehhez az egyházhoz tartozik. Az Orosz Ortodox Egyház hivatalos képviselője az egyházi nyilvántartásba bejegyzett Tallinni Sztavropigiális Alekszander Nyevszkij Gyülekezet, amely 1999-ben alakult. Az orosz ortodoxia másik képviselője az 1891-ben alapított pühtitsai Istenanya Sztavropigiális Apácakolostora Kuremägiben. A kereszténység előtti hitvilág és annak újjáélesztési kísérletei Hogy milyen volt a mai észtek őseinek vallásos világképe a kereszténységgel való találkozás előtt, pontosan nem tudhatjuk. A rekonstrukciós kísérletek alapjául szolgáló szóbeli néphagyomány szisztematikus gyűjtése az 1800-as évek második felében indult meg a pétervári észt evangélikus gyülekezet lelkésze, Jakob Hurt (1839-1907) vezetésével. Az észtek kereszténység előtti őshite hasonlíthatott a keleti finnugor népek körében máig fennmaradt sámánisztikus természethithez. A vallási vezetőket bölcseknek, boszorkányoknak, tudós embereknek és asszonyoknak nevezték. Az észt őshitet az 1920-30-as években a Tára-hit formájában próbálták meg feléleszteni. Abban az időben egész Európára jellemző volt a kereszténységet megelőző őshit iránti érdeklődés. A Tára-hitűek elnevezése a 13. századi keresztes háborúkat leíró Henrik-féle Livóniai krónikából származik (Heinrici Chronicon Livoniae). Eszerint a saaremaaiak (a legnagyobb észt sziget lakosai) a csata hevében ezt kiáltották: "Tarapita". A kifejezés értelme eredetileg "Taara aita!" (Tára, segíts!) lehetett, és ennek alapján feltételezik, hogy az ősi észtek egyik istenét (talán éppen a főistent) Taarának hívhatták. A Taara név kapcsolatba hozható a skandináv Thor villámistennel és a finnugor nyelvekben előforduló istennévvel, amelyet az észak-szibériai hantik és manysik Torum alakban használnak. A Tára-hitűek központi célja az észt nemzeti öntudat erősítése és a nemzeti értékek felemelése volt. Szent berkeket ültettek az istenekkel való kapcsolattartás céljára, figyelmet fordítottak az új szokások és öltözetek kidolgozására, amelyek ugyanakkor a korabeli európai szépségideált is tükrözték. Az új vallási hagyomány élesen szembehelyezkedett a kereszténységgel, amely a Tára-hitűek számára németes, az észtektől lényegileg idegen volt. A Tára-hitűek 1931-ben alapított Hiis (szent berek) egyesületének 1940-es betiltása és a társadalmilag aktív észtek 1944-es kivándorlási hulláma után ez a vallás a svédországi emigrációban élt tovább. Az 1980-90-es évek fordulóján a nemzeti ébredéssel együtt feléledt az érdeklődés az észtek kereszténység előtti hite és annak gyakorlása iránt. Ma ezeket az irányzatokat az 1995-ben alakult Tára- és Földhitűek Tartományi Egyesülete képviseli néhányszáz taggal. Földhit Amíg a mai Tára-hitűek az 1920-30-as évek nemzeti romantikus vallási hagyományait képviselik, a földhit, amelynek megerősödése az 1960-as évekre tehető, az észt hiedelemvilágot más finnugor népek természethitével kapcsolja össze. A földhitűek elnevezése az észtek nemzeti ébredés előtti feltételezett belső elnevezéséből származik: "maarahvas" (a föld népe). A föld népének hitét tehát földhitnek nevezik. A Tára-hittől eltérően a földhit szélesebb gondolatkörben működik, világosan kimutathatók benne a finnugor és más népektől átvett elemek. A földhit alapja a személyiségközpontúság: minden embernek joga van kialakítani a számára érvényes hitigazságokat. Mindenki maga felel a tetteiért és tudnia kell egyedül boldogulni. A földhit hangsúlyozza az ősi hagyományok tiszteletét és az isten(ek)kel való személyes kapcsolatot. Az észtek gyakorlatiasan viszonyulnak az élethez. Ez a praktikus és személyiségközpontú hozzáállás tükröződik a földhitben is, amelynek egyik központi fogalma a "vägi" (erő). A vägi fogalma a lélekkel telt világképből vezethető le: mindennek van lelke, amely egyszerre jelenti a lény vagy tárgy kisugárzását és mély belső valóját. Az erő növekedésével jó érzés jár együtt, csökkenésével pedig betegségek és egyéb csapások. A Tára- és földhitűek mellett érdemes kiemelni a helyi gyógyítók ("boszorkányok") máig élő hagyományát. Ezek a gyógyítók akkor lépnek színre, amikor a betegség túllépi az orvostudomány hatáskörét. A sámánisztikus hagyomány évezredes fennmaradása példázza az észtekre jellemző individualista és praktikus vallásosságot. New age Az utóbbi évtizedek során a látók és boszorkányok mellett megjelentek a new age eszmevilágához tartozó szenzitívek is, de a mai észt hitvilágban helye van a holisztikus világképből kiinduló önsegítő módszereknek is. A spiritizmus és más népszerű 19. századi jelenségek főként a balti német nemesség és az előkelő oroszok körében terjedtek el. A parapszichológiai jelenségek iránt érdeklődő észtek csak az 1920-30-as függetlenség éveiben kezdtek szerveződni. A szovjetek által elnyomott parapszichológiai érdeklődés (UFO-k stb.) az 1960-70-es évek fordulóján került újra előtérbe. Az új világkorszak, a new age világképe az 1970-es években érte el Észtországot. Ma - többé- kevésbé szervezett formában - több csoport is működik, ilyen például az Észt Intuitív Tudományok Iskolája, amely alternatív világnézeteket ismeretető előadássorozatokat és más rendezvényeket szervez. 1994 óta minden évben megrendezik a new age-et propagáló Földanya miséit. Az új világkorszakot várók közé tartozik az Anon próféta (Peeter Novod) által vezetett Észt Kvékerek Szent Mihály Jelenése Gyülekezete. Az ő számitásaik szerint az új korszak kezdete 2020-ban fog eljönni. Etnikai hátterű vallási közösségek Óhitű oroszok Óhitű szetuk Judaizmus Iszlám Buddhizmus Észtországban A buddhizmus iránti filozófiai és vallási érdeklődés az 1970-es években érezhetően megnőtt. Az 1980-as években kialakult a buddhizmust aktív vallásként gyakorlók csoportja, akik Észtországi Buddhista Testvérközösségnek nevezték magukat. A buddhista iratok fordítása mellett a közösség tagjai négy sztúpát is felállítottak Nyugat-Észtországban. A buddhista testvérközösség tevékenysége a szovjethatalom repressziói miatt 1988-ban megszakadt. Az 1980-as évek végén megkezdte működését az Észtországi Buddhista Szövetség, amelyből további két - ma is működő - gyülekezet nőtt ki: a "Drikung Kagyu Shri Ratna Központ" Észtországi Buddhista Gyülekezet (1993-ban alakult) és a Tibeti Buddhisták Észtországi Nyingma Gyülekezete (1997). Ezenkívül jelen van az országban a Nyugati Buddhista Testvérközösség Barátainak helyi szervezete és a buddhista irodalmat terjesztő Dharma kiadó. A buddhista gyülekezetek mellett más hindu vallási hagyományból kiinduló közösségek is megtalálhatók, így a Krishna-hívők Tallinni Gyülekezete (1991-ben alakult, az International Society for Krishna Consciousness nemzetközi szervezet tagja) és a Sathya Sai Baba Közösség (1995), de működik az országban a Maharishi Mahesh Yogi transzcendentális meditációs filozófiáját propagáló Maharishi Vedatudományok Egyesülete. Az észt társadalom szekularizáltsága Az észt vallási helyzet nem kivételes a nyugati államok között, ugyanakkor sokban eltér a szomszédos országokétól: történelmi okok miatt Észtországban megszakadt az egyházakhoz és vallási közösségekhez tartozás hagyománya. A gyülekezeti tagság felvétele nem automatikusan, a gyermek születésekor történik és már a családi hagyományok sem játszanak szerepet. Sokan elfogadják egy-egy vallás tanításait és többé-kevésbé követik is a hozzá kötődő szokásokat anélkül, hogy szükségét éreznék a vallási közösséghez való formális csatlakozásnak. Mivel a vallási közösségek taglétszáma viszonylag alacsony és a vallás intézményes szerepe a társadalmi életben csekély, Észtországot szekuláris társadalomként jellemezhetjük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az észtek vallástalanok lennének. A vallásosság rendkívüli módon privatizálódott: a hitigazságokat minden ember magánügyének tekintik és a vallási kérdések nyilvános megvitatása nem jellemző. Ez nem ritka a mai világban: a vallás magánüggyé válása az egész nyugati kultúrkör sajátja. |
|||||||||
){kind=small}
){kind=small}