A RENESZÁNSZ ÉSZTORSZÁGBAN

Tallinn Európának csak egy olyan művészt adott, akinek munkáit a washingtoni Metropolitan, a Prado, a londoni National Gallery, a bécsi Kunsthistorische Galerie, a moszkvai Puskin Múzeum, berlini, budapesti, hágai, kopenhágai, párizsi múzeumok állítják ki. Michel Sittow neve talán nem mindenki számára ismert, de szakmai körökben a 15.-16. század fordulójának egyik legkiemelkedőbb, németalföldi iskolázottságú portréfestőjének tartják.

Michel Sittow (1469-1525) a gótika és a reneszánsz határán alkotott. Tallinnban született, tanulmányait szintén művész édesapja mellett kezdte, később Brügge, feltehetőleg Hans Memling műterme következett. Csillaga 1490-ben kezdett emelkedni a spanyol és a flandriai uralkodóházak udvari festőjeként. Michel mester elsősorban félalakos portrékat és madonnákat festett, megrendlőinek arcélét gyakran kölcsönözte a szenteknek és Szűz Máriának. Megfestette a spanyol hercegnő, Isabella portréját, ausztriai Margitot, Szép Fülöp burgundiai herceget, II. Keresztély dán királyt és más uralkodókat is. Festésmódjának pontossága és finomsága, a színek csillogása és az ábrázolt alak anyagi tulajdonságainak rafinált megjelenítése Michel mestert az északi reneszánsz csúcsának közvetlen közelébe helyezi.

1506-ban Michel Sittow visszatért Tallinnba, ahol városi polgár lett, élete vége felé pedig a Kanut céh mestere. Sajnos Tallinnban készült műveit külföldre adták el, vagy megsemmisültek, csak a Niguliste templom Krisztus passiója oltárának négy szentjét, egy Szent György alakot és egy Szent András domborművet vélnek az ő alkotásának. Feltehetőleg az ő tervei alapján készült a tallinni városi orvos, Johannes Balliv síremléke (Niguliste templom)(1520). Michel Sittow részt vett a katolicizmus és a középkori templomi művészet gerincét megtörő 1524-es forradalmi reformációs eseményekben Tallinnban.

A művészet világiasítása, emberközpontú megközelítése, a gótikus ornamentika felváltása a groteszk és a balusztrád-ornamentika által azonban nem történt meg egyik pillanatról a másikra. A reformáció ideje Ólivóniában a gazdasági fellendülés és az élénk építkezés időszaka volt. Nagy számban modernizáltak régi épületeket a gyorsan fejlődő haditechnikai igényeknek, a megváltozott ízlésnek és vallási meggyőződésnek megfelelően.
A templomi művészet jelentősége rohamosan csökkent, a szentek helyét allegórikus jelenetek és az antik mitológia alakjai vették át. Ez volt az erődítmények építésének kiemelkedő időszaka is: a városok és erődök régi falai és tornyai elé különféle típusú bástyákat, vaskos és alacsony ágyútornyokat és földdel töltött falszakaszokat emeltek a megnövekedett tűzerejű ágyúk ellen.

Hogy milyen nehézségek merültek fel a gótika és a reneszánsz átmenetének idején, jól szemlélteti a tallinni Bűnbeesés mesterének esete. Ettől a mestertől három monumentális, Bűnbeesést ábrázoló domborművet ismerünk.

Bűnbeesés

Nagyon érzékletesen ábrázolta az arcokat és a fát, de a meztelen emberi testek anatómiailag helyes megjelenítésével problémái akadtak. Feltehetőleg korábban nyakig begombolkozott, aszkétikus gótikus szentek ábrázolásához szokott, nem tudott alkalmazkodni a megváltozott ízlés igényeihez.

Az alakok esetlensége és az architektonikus átkötések ódivatú megjelenítése gyakran megfigyelhető a reformációt követő időszak kőfaragóinak munkáiban. A gótikus geometrikus keret a tallinni polgárházak lépcsőmellékeiben és bejáratainál egészen a 17. századig jellemző. A régi keretbe foglaltan azonban modern reneszánsz pajzsokon jelenítették meg a családi címereket, jeleket, akantuszleveleket és emberábrázolásokat. A megvalósítás színvonala a naívtól a népművészeti megoldásokon át a királyi udvarok minőségéig váltakozik.

A békés fejlődést a Moszkvai Nagyhercegség a meggyengült Livóniai Nagyhercegség elleni 1558-as támadása szakította félbe: megkezdődött a 25 évig tartó livóniai háború, amibe Svédország, Lengyelország és Dánia is beavatkozott. Mielőtt Ólivónia területét felosztották a három utolsóként említett államalakulat között, a területet többször feldúlták. Megszakadt az alkotó tevékenység, az épületek és művészeti alkotása nagy része a tűzvészek áldozatává vált. Különlegesen erős védműveinek köszönhetően egyedül Tallinn menekült meg a a hódításoktól és feldúlástól, ezért maradt itt fenn említésre méltó mennyiségben olyan kulturális örökség, ami másutt a livóniai háború és az azt közvetlenül követő svéd-lengyel háború (1600-1629) áldozatául esett.

Pontus de la Gardie és Sophia Gyllenhjelma emlékműve a tallinni Dómtemplomban

Tallinn a 16. század végétől mutatta a livóniai háború kiheverésének első jeleit. 1589-ben a városba új, kiemelkedő szobrásztehetséggel megáldott építőmestert költözött a németalföldi Hágából származó Arent Passer személyében. Az ő legfontosabb szobrászati alkotása az 1595-ben elkészült emlékmű a francia származású svéd hadvezér, Pontus de la Gardie és felesége, Sophia Gyllenhjelma számára. Az emlékmű állítását III. János király szorgalmazta, mivel Pontus űzte ki Rettegett Iván seregeit Észtországból, felesége, Sophia pedig a király első, házasságon kívül született leánya volt. Arent mészkőből szarkofágot faragott, aminek fedőkövén a házaspár domborműve, előlapján pedig családi címereik, a Halál allegóriái és Narva meghódításának jelenetei láthatók: ez utóbbi esemény volt Pontus de la Gardie katonai karrierjének csúcsa. A tallinni Dómtemplomban elhelyezett szarkofág felett a falon Krisztus feltámadását és allegórikus figurákat ábrázoló epitáf látható. Az építészeti megoldásban Arent Passer a németalföldi manerizmusból indult ki, a szobrokban pedig érezhető Jean Goujon hatása.

A Feketefejuek Társasága házának portálja

A Horn, Uexküll, Tiesenhausen stb. nemesi családok rendelésére Passer műtermében egész sor reprezentatív síremlék és figurális sírkő készült a tallinni Dómtemplomba, észt és finn vidéki templomokba. A kuressaarei múzeumban találhatjuk a szintén Passer műhelyéből származó kärla templom kődomborműveit, az Észt Tengerészeti Múzeumban az evangélistákat ábrázoló alkotást, de tőle származik a tallinni Pühavaimu templom portáljának epitáfja is. Sok nemesi és polgári lakóház büszkélkedhet a Passer-műhelyből származó ablakoszlopokkal, domborművekkel és kandallólapokkal. Egységes bennük a különleges díszítés: sodrott szélű kartusok, festonok és álarcok, aminek példái Vredeman de Vries és Cornelis Floris repertoárjából származnak. A tallinni utcakép legszembetűnőbb alkotása Arent Passer manerista alkotásai közül a Feketefejűek Társasága épületének homlokzata (1597). Passer a korábbi gótikus épületet gazdagon díszítette féldomborművekkel, parádés portált alakított ki.

A Feketefejűek Társasága házának homlokzata

Habár Passer a reneszánsz szellemiségéből indult ki, megmaradt a régi homlokzat felfelé ívelése és aszimmetriája. Ezzel Passer megalapozta a tallinni kulisszaépítészet alapjait, aminek gondolata mindenütt fellelhető a Hansa-kori lakóépületek átépítésben: a vastag falú gótikus épületet az átépítéskor nem bontották le, csak megváltoztatták az ablaknyílások rendszerét és a díszítést, amivel a régi épületnek modern főfalat, kulisszát adtak. Passer követői, fia Dionysius és a többi tanítvány a mester példáját egyre provinciálisabban követték, amivel a késői reneszánsz formanyelvéről folyamatosan tértek át a dinamikus barokk stílusra.

A 17. század elején a háborúban megsérült templomok új berendezést, oltárt, csillárokat, sorpadokat és áldozóedényeket kaptak. A templomi művészet elkötelezett mesterei közül kiemlekedőek a fafaragó Berent Geistmann és Tobias Heintze, akinek munkái meglehetősen nagy számban maradtak fenn. A kor festőművészeiről csak a másolatokból és leírásokból alkothatunk képet, mivel eredeti alkotás csak nagyon kevés maradt meg.

Lángmotívumokkal díszített ezüst kupa

Az oltárképeket és a festett epitáfokat nem látták el kézjeggyel. A művészet irányáról állíthatjuk, hogy a svéd fennhatóság alá tartozó Tallinn és Észak-Észtország az észak-német területekről és Németalföldről, a józan, célszerű polgári építészettől, az ottani realitást értékelő portéfestőktől és a Hansa művészetét megbecsülő ezüstművesektől merített.