 |
|||||||||||||||||||||
A KLASSZICIZMUS ÉSZTORSZÁGBAN A 18. században és a 19. század elején egész Európában meghatározóak voltak a felvilágosodás ideái és az antik kultúra iránti rajongás, a francia forradalom fennkölt eszméi. Természetesen nem maradtak visszahang nélkül a Baltikumban sem: visszhangjuk semmiképp sem jelentett egyszerűsített formai megjelenést. A klasszicizmus örökségét leggazdagabb formájában az uradalmi épületegyüttesek kapcsán figyelhetjük meg. "A jelen évszázad elején zajlott háborúk után még apáink is összetákolt, nádtetős, barátságtalan faházakban éltek, melyeknek kicsik voltak az ablakai és néha még kémény sem díszlett a tetején; de ma minden felé nemcsak hogy kőből, hanem nagyon is szemetgyönyörködtetően és ízléssel alapított udvarházakat láthatunk, ahol a csodás főépület rendszerezetten veszik körül a melléképületek", írta az első észt enciklopédisták egyike, August Wilhelm Hupel 1787-ban. Az észt udvarházak fejlődése az orosz piacok 1760-as megnyitásával egyidőben zajlott: ekkor vált lehetővé az észt területek mezőgazdasági termény-kereskedelme - sosem látott építési láz bontakozott ki, aminek hatására az észt táj százszámra népesült be uradalmi épületekkel.
A Baltikum kúriaépítészete semmiképpen sem maradt el a nyugat-európaitól - a külfölddel való szoros kapcsolat, az építészeti irodalom széleskörű terjedése elősegítette a helyiek tájékozódását a legújabb irányzatokban. Késésként értelmezhetjük, hogy sok jelenséget kész formában, kikristályosdva vettek át a Nyugattól. Ha a helyi nemesek szemére szeretnénk valamit vetni, az csak a kor divatjával való nagyon is könnyelmű lépéstartás lehet. "Lívföldön nagyon szép udvarházakat láthatunk, de sajnos építészetünk nem más, mint egyszerű másolás. Minden, ami megvan már Rómában, Nápolyban, Drezdában vagy Berlinben, feltétlenül kell kell legyen nekünk is," jegyezte meg példaként Heinrich Johann von Jannau 1781-ben. A modern mellé természetesen ódivatú is fért: a reprezentatívabb udvarház-együttesek kialakításában a legtávolabbi hatásokat is fellelhetjük, de a vidéki "sorkúriák" inkább archaikus vonásokat őriznek.
Az építészetileg kiemlekedő udvarházakat nagyobb számban Észak-Észtországban találhatjuk (a Kolga, a Saku, a Riisipere, a Kiltsi, az Aaspere, az Udriku, a Roosna-Alliku, a Norra, a Kirna, a Liigvalla és a Lihula), Dél-Észtországban és a szigeteken jóval ritkábbak (Oisu, Räpina, Kuremaa stb.) Az udvarházak természetesen nem az észt vidék különálló klasszicista "szigetei" voltak, a hétköznapibb építészet átmeneteiként megjelentek postaállomások, fogadóépületek stb. is. Az 1800-as évek körül Észak-Észtországban minden uradalomhoz legalább két fogadó tartozott, ezeket az udvarházakról már ismer oszlopsorral díszítették. Sűrűn alkalmazták a klasszicista fomákat a síremlékek és sírkápolnák esetében is: az egyik legszebb kápolnát a keilai templomkertben találhatjuk - tervezője, Otto Magnus von Stackelberg éveket töltött Görögországban az antik építészeti emlékek kutatásáva, egyike volt a római Instituto archeologico alapítóinak is. Saját családja síremlékének tervezésekor bebizonyította, hogy a forró görög napsütésben felmért formák csodálatosan alkalmazhatók a hideg Északon is.
A klasszicizmus hatása az észt városok legtöbbjében is érzékelhető. Tartu építészettörténetében új fejezetet nyitott az 1775-ös óriási tűzvész: ekkor semmisült meg az város teljes belső része - a tűzvész után épített épületek már mind klasszicista stílusúak voltak (például az 1782-ben elkészült Uspenski templom, az 1784-ben elkészült Kivisild (Kőhíd), az 1789-es Városháza stb). Különösen szép volt a pétervári hidakhoz hasonlóan gránitból épített Kivisild (megsemmisült a második világháborúban) - mivel a híd a cárnő ajándékaként készült, a hidat formáló diadalívre a következőket írták: SISTE HIC IMPETUS FLUMEN CATHARINA II IUBET. Tartu fejlődése felgyorsult az egyetem 1802-es újbóli megnyitásával: a városból a Baltikum szellemi központja, az Emajőgi Athénja lett. Az egyeteme újbóli megalapításával olyan városépítészetileg kiemelkedő objektumok építése kezdődött meg, mint az egyetem főépülete, az Anatómikum épülete, a Csillagvizsgáló, a klinikák stb. Az egyetem főépítésze a sziléziai származású Johann Wilhelm Krause volt. Krause és az egyetem esztétikaprofesszora, Karl Morgenstern elképzelései szerint alakították a város közepén található Toomemägit (Dómhegyet) tágas angolparkká, az akkor már évszázadok óta romjaiban álló Dómot pedig az egyetem könyvtárává építették át. Ez utóbbi 1809-ben már nem klasszicista, hanem neogótikus stílusban készült el. Tartuval összevetve Tallinn építészetében a klasszicizmus jóval kisebb szerepet kapott. Új építkezések helyett inkább a régi épületek átépítésével foglalkoztak: az Óváros klasszicista homlokzatai mögött gyakran középkori épületek rejlenek. Az újonnan épített paloták a Toompea meredek lejtőire néző homlokzatukkal máig őrzik a várost (a Kohtu 8 és a Rahukohtu 3 épületei). A klasszicizmus időszakának leghíresebb tallinni építésze az 1809-14 között tevékenykedő Carl Ludwig Engel, aki Tallinnból Helsinkibe költözve a finn klasszicizmus vezető egyéniségévé vált.
Az építészet mellett a többi művészeti ágban is megtalálhatjuk a klasszicizmus tükröződéseit. Észtország szerencséje és szerencsétlensége Pétervár közelsége volt - innen érkezett Észtországba a legtöbb ismert művész, de sok Észtországban sikeresen kezdő művész Péterváron nagyobb közönséget talált. A 18. század végén, a 19. század elején Észtországban egyetlen figyelemre méltó szobrász sem működött - a fontosabb munkákat külföldről rendelték (például a Giacomo Quarenghi és Giuseppe Luciani alkotta Sir Samuel Greigh admirális emlékműve a tallinni Dómtemplomban (1788-1790), vagy a Vassili Demut-Malinovski által készített Mihhail Barclay de Tolli lovag síremléke a dél-észtországi Jőgevestiben (1823)).
A festészetben leginkább klasszicistának tartott Karl és Gerhard von Kügelgen is "vendégművészeknek" számítottak: az első a portrékra, a második pedig Claude Lorraine stílusában készült tájképekre specializálódott. A legjobb klasszicista Tallinn-látképeket is Karl von Kügelgen festette az 1820-as évek végén. A tartui művészeti életet jelentősen befolyásolta az 1803-ban az egyetem mellett alapított rajziskola. Az iskola első igazgatója a drezdai származású, elsősorban grafikusként ismert Karl August Senff volt. Elsősorban grafikusként szereztek nevet az egyetem rajziskolájához kötődő egyéb művészek is, mint például Ludwig von Maydell, akinek munkáiban már érzékelhetjük a klasszicizmus átmenetét a romantika felé. |
|||||||||||||||||||||
){kind=small}
){kind=small}
){kind=small}
){kind=small}
){kind=small}