A gazdasági átalakulás előzményei
Az 1970-80-as években az észt gazdaság a tipikus iparosodott országok gazdasági mutatóival rendelkezett. A fejlett országok gazdaságától való lényegi eltérés a termelési, szolgáltatási és keredelemi infrastruktúra elmaradottsága volt. Az 1980-as évek befektetéseinek nagyrésze a szovjet külkereskedelemmel való összefüggésben a szállításba történt. A legismertebb beruházás a Tallinn-közeli Muuga kikötője volt, amit eredtileg a Szovjetunió külkereskedelmének részét képező balti-tengeri gabona- és konténerszállítás kiszolgálására terveztek. Észtország függetlenségének visszanyerése óta a kikötő az észt gazdaság egyre növekvő jelentőségű láncszemévé válik. Észtország energetikai ipara is jelentős, ezt a 60-as, 70-es évekeben épült két, Narvához közel fekvő olajpala fűtésű erőmű képviseli.
A gazdaság abban az időben jellegzetesen nyitottnak volt mondható. Az 1990-es évek elején készült becslések szerint 1989-ben az export 50,8 %-kal, az import 62%-kal részesedett a GDP-ből. A szállítás főleg a Szovjetunió más területei felé irányult, melyek aránya az az észt exportban 1989-ben 94%, az importban 82% volt. A gazdaság és a külkereskedelem a különböző össz-szovjet minisztériumi tervek megvalósulásának eredménye volt.
A szocialista rendszer más országaihoz hasonlóan az észt gazdaságot is a fejlett országok árszínvonalától való jelentős eltérés jellemezte, a beruházásokat az alapok állami költségvetés általi újbóli felosztásából finanszírozták, a rubel váltási árfolyama nem egyezett meg a valódi árfolyammal, a külkereskedelem nagyrésze az árucsere keretein belül zajlott.

A változások meghatározója: a pénzügyi reform
Habár Észtország függetlenségének visszaállítása 1991. augusztusában számos változást hozott a gazdaság intézményi keretein belül, Észtország mégis a rubel-övezeten belül maradt. 1992. első hónapjaiban nagy áremelkedések voltak, mivel az orosz nyersanyagok, ezen belül fűtőanyagok és más erőforrások ára többszörösére emelekedett ugyanezen év elején. Mivel Észtország ipara számára a legtöbb nyersanyagot Oroszországból szerezte be, az áremelkedés az addig szabályozott árak eröltetett liberalizációját és ugrásszerű emelkedését vonta maga után. (1991. decembere és 1992. decembere között az infláció elérte a 952%-ot.) Amikor Észtország 1992. júniusában bevezette saját valutáját, az olajpala, az elektromos áram, a közlekedés, a bérleti tarifák, a fűtés és a postai és kommunikációs szolgáltatások árai a központi és helyi önkormányzatok hatáskörébe tartoztak.
Az 1992. júniusában bevezetett pénzügyi reform a gazdasági rendszerváltás sarkallatos pontja volt. Mivel az észt gazdasági reform részleteiről írt cikkek listája nagyon hosszú, itt csak a legáltalánosabb jellemzőkkel foglalkozunk. Bevezetésre került a valutatábla, az észt korona konvertibilissé vált. A korona váltási rátáját a DM-hoz rögzítették (1DM=8EEK), az egyéb valuták rátái a DM rátáihoz illeszkedtek. Magánszemélyek és vállalatok is korlátozás nélkül válthatnak koronát külföldi valutákra.
A korona váltási árfolyamának bevezetésén kívül a külföldi valuták eladása azt eredményezte, hogy a korona némely becslés szerint 7-8-szor olcsóbb lett, mint az a lakossági vásárlóerő-paritásból következett volna. Ez Észtország importját drágává tette, kedvezett a termékek és szolgáltatások exportjának és a belföldi inflációval szemben védelmet nyújtott a korona váltási árfolyamának.
Az 1992. júniusában bevezetett rögzített váltási árfolyam azonos szinten maradt az euró bevezetésével is. A valutareform után azonban Észtországban nagymértékű volt az infláció: 1992. júniusától decemberéig az infláció 89,8% volt, (emlékeztetőül: 1992-ben 952%), 1993-ban 35,7%, 1994-ben 41,7%, 1995-ben 28,9%, 1996-ban 14,8%..

A valutatábla működése
A valutatábla működése sokkal kisebb lehetőséget hagyott a gazdaságpolitika lehetséges irányvonalának kiválasztására. A reform kezdetén a termékek és szolgáltatások, de még a pénz és a tőke áramlását is teljes mértékben liberalizálták. A nyitott gazdaság kialakításának egyik oka a hazai piac kis mérete (Észtország lakossága 1,5 millió fő). A gazdasági hanyatlás és a kis lakossági vásárlóerő arra kényszerítette a vállalatokat, hogy termékeiket nagy hányadban exportálják.
A következő lehetőség a makrogazdasági körülmények és a gazdasági növekedés közötti összefüggéseket írja le. Az alacsony lakossági vásárlóerőhöz mért, alulértékelt korona megjelenik a termelés költségeinek csökkenésében és élénkíti a külföldi beruházásokat. A gyártás alacsony költsége a technológia és szakértelem terén eszközölt közvetlen külföldi befektetésekkel egyetemben növeli az exportot, ami a gazdasági növekedés alapja. A korona német márkához való rögzítése garantálja a valuta megbízhatóságát és a gazdasági környezet stabilitását.
Ha ez az előrejelzés magas inflációval párosul, a termelési faktorok növekedése a termelési költségek és a vásárlóerő növekedését vonja maga után. Tehát ha a rögzített valutatábla a kereskedelmi partner inflációjánál 5-6-szor nagyobb inflációval jár együtt, a valódi váltási rátát meg kell becsülni, ami akadályozza az exportot, növeli az importot, nő a külkereskedelmi deficit, mindez fizetési válsághoz vezethet. Ezen problémák kialakulását Észtországnak sikrült elkerülnie a direkt külföldi befeketetések által támogatott rendkívül gyors szerkezeti változások során.
Észtország esetében a korona valódi váltási értékét 1992-97. között átlagosan háromszor (a fejlett ipari országok valutájához képest ötször) értékelték újra. 1993-97. között az import 11,6-szeresére emelkedett (58.8% 1996-ban), míg az export csak 7,5-szörösére (61.6% 1996-ban). 1997-ben az export értéke 40.4 milliárd korona volt, míg az importé 61.3 milliárd, ezáltal 20.9 milliárd korona deficit keletkezett, ami több, mint a teljes export fele. A külkereskedelmi deficitet a szolgáltatásokban és tőkeszámlákon jelentkező fölösleg ellensúlyozta. Mindezek ellenére a folyó mérleg hiánya 1997-ben elérte a GDP 12%-át.

A gazdasági szerkezet átalakulása
Az észt gazdasági reformra jellemző, hogy a gazdaság egyetlen ágazatát sem részesítették előnyben, az átalakulás gyakorlatilag egyetlen meghatározó tényezője a vállalatok gazdasági körülményekhez, különösen a nyugati piac igényeihez való alkalmazkodási képessége volt. Ezt a szituációt a bizonytalan gazdasági helyzet, az árak mértékének gyors változása és a keleti piacok intenzív zsugorodása okozta.
Az átalakuló gazdasági környezet hatása leginkább a gazdaság minden területén mutatkozó termeléscsökkenésben jelentkezett. A gazdasági változásokat főképpen az árak és a külgazdasági sokk befolyásolta. A GDP növekvő hanyatlása az 1990-94-es periódusban 36% volt. Az ipari termelés csökkenése 1991-ben kezdődött és azévben elérte a 10%-ot. Ezt 1992-ben 35,6%-os, 1993-ban 18,7%-os, majd 1994-ben 3,0%-os hanyatlás követte. 1994. második felében a gazdaság stabilizálódni kezdett.
Gazdasági növekedésről 1995-tol beszélhetünk. A GDP 1995-ben 4,3%-kal, 1996-ban 4,0%-kal, 1997-ben viszont már 11.4%-kal növekedett. A növekedés az ipari termelést illetően 1,9% volt 1995-ben, 1,1% 1996-ban és 13.0% volt 1997-ben. A leginkább jövedelmező terület jónéhány vállalatnak az 1998. augusztusi pénzügyi összeomlás előtt az orosz piac volt. Ez a terület elsősorban az élelmiszeripar számára volt nagyon fontos. Az orosz válság a közvetlenül érintett szektorokból szétterjedt a gazdaság más területeire, többek között a pénzügyi területre is. Az 1998-as és 1999-es év folyamán a gazdaság 4-5%-os, az ipari termelés esetében még ennél is kisebb növekedésével lehet számolni.

Gazdasági mutatók, 1992-1996:

* munkanélküli segélyben részesülő emberek száma/munkaképes lakosság száma..
Források : Észtország Statisztikai Évkönyve, Tallinn: Estonian Statistical Office, 1997, pp. 25-26, 163-164, 193, 233-234; Külkereskedelem 1996, Tallinn: Észt Statisztikai Hivatal, 1997, pp.34-36.

Észtország a gazdasági válságból gyökeresen megváltozott gazdasági struktúrával került ki. A kereskedelem, szállítás és szolgáltatási szektor aránya gyorsan növekedett. 1989-ben a GDP-ből az ipari termelés 35.1%-kal, a mezőgazdaság (a vadászattal és erdészettel együtt) 22,0%-kal részesedett. 1994-ben a mezőgazdaság aránya 7.2%, 1997-ban 4.4% volt. Ha ez utóbbi adathoz hozzáadjuk az erdészetet, ezen két ágazat részesedése a GDP-ből még mindig csak 5.8%. Az ipari termelés részesedése 1994-re 16.6%-ra, 1997-re pedig 15.1%-ra csökkent. Ugyanezen idő alatt a kereskedelem arány a GDP-ből az 1989-es 7.0%-ról 1994-ben 13.5%-ra, 1997-ben 15.7%- ra növekedett, a szállítás aránya pedig 6.9%-ról 10.1%-ra, majd 10.4%-ra. A pénzügyi szervezetek és biztosítók aránya 1994-ben 2.8%, 1997-ben 4.6% volt, az ingatlan, bérleti és üzleti szolgáltatások aránya a megfelelő időben 7,3% és 8,9% volt. A észt GDP szerkezete jóval közelebb került a fejlett országok GDP-ének szerkezetéhez. Ezek a strukturális változások a mély gazdasági hanyatlás és a külkereskedelmi sokk (a kereskedelmi szerkezet gyors változása és az Oroszországgal való kereskedelem hirtelen hanyatlása) eredményei, melyek az ipari vállalatok számára voltak a legnehezebben áthidalhatók. Fontos kérdés, hogy az olyan hagyományos ágazatok, mint az ipari temelés és a mezőgazdaság, milyen mértékben kelthetők új életre.

A GDP szerkezete gazdasági ágazatok szerint, folyó árfolyamon (%):

* Erdészet és halászat is beleértve.
** Éttermi és szállodai szolgáltatásokat is beleértve.
*** A pénzügyi szervezeteket, biztosítást, üzleti tevékenységet, oktatást, egészségügyet és szociális ellátást is beleértve.
Források: Rajasalu, T. Az Észt Gazdaság a Függetlenség Hajnalán. Tallinn: The Estonian Academy of Sciences, 1992; Észtország Statisztikai Évkönyve, Tallinn: Estonian Statistical Office, 1997, p. 26.

A külföldi közvetlen tőkebefektetés lehet az egyik megoldás a fentebb vázolt szerkezeti problémák megoldására. Az összes külföldi közvetlen befektetés a Foreign Investment Agency szerint 1992. január 1. és 1998. július 1. között 19 milliárd korona volt, ami Észtországot előkelő pozícióba helyezi a kelet-európai országok rangsorában.

Külkereskedelem
A növekvő export egyik oka a lakossági vásárlóerőparitáshoz képest a nemzetközi pénzkereskedelemben alulértékelt észt korona, ami az észt munkaerőt nagyon olcsóvá tette (átlagos havi jövedelem 1992 végén 100 DEM, 1996 végén 413 DEM) .
A növekvő import a korona növekvő vásárlóerejéből következett. Az exportnövekedésért a gazdaság intézményi és strukturális változásai is felelőssé tehetők. Az intézményi változások biztosították az új piacokra való kijutást (ez magában foglal különféle országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezményeket, új kereskedelmi partnerekkel való kapcsolatokat és az észt termékek iránti keresletet növelő valóban megvalósuló minőségellenorzési rendszert). A szerkezeti változások az új, magas technológiai igényű termékeket előállító vállalatok alakításában és a már meglevő vállalatok alkalmazkodóképességében tükröződtek, melyek képesek voltak a növekvő hazai termelési költségek ellenére megőrizni termékeik eladhatóságát.
Ha kiértékeljük a korona valós elismerésének hatását, megfigyelhetjük, hogy különösen az észt belföldi költségek emelkedtek az iparosodott országok áraihoz képest (Az EU-ba irányuló export 1997-ben elért az összes észt export 48.7%-át.). Ugyanekkor az észt korona néhány átalakuló gazdaságú ország pénzneméhez képest veszíteni kezdett értékéből (az Észt Nemzeti Bank szerint 1995-97. között a rubelhez képest a korona 32%-ot veszített értékéből, a litván litashoz képest pedig 11%-ot). Habár az ilyen valós váltási érték a fejlett ipari országok magas árai miatt várható, mégis csökkenteni fogja az észt exportvállalatok versenyképességét ezeken a piacokon. Ennek eredményeként azok a vállaltok, melyek versenyképessége csökken, rákényszerülnek, hogy a keleti piacokkal kereskedjenek. Az USA dollár árfolyamemelkedése a német márkához képest 1996-ban és 1997 első hónapjaiban előnyösen érintette az észt exportőröket, mivel a márka értékének csökkenése az észt korona értékének csökkenését hozta magával.

Finnország nagyon fontos szerepet játszott az észt külkereskedelemben, melyet a piacok ismerete és a nyelvi közelség segített elő. Finnország az észt vállalkozások számra közvetítőként is fellép. Jónéhány termék, amit Finnországból importálnak, valójában csak ott csomagolt vagy feldolgozott termék (pl. zöldségek), melyet finn importként könyvelnek el. Az észt export jelentős része szintén továbbkerül Finnországból. Finnország 1997-ben az észt export 15.5%-át, az import 23.4%-át mondhatta magáénak. Oroszország részesedése az észt külkereskedelemből drámaian lecsökkent 1992-ben, de azóta stabilizálódott, 1997-ben az észt import 14.4%-át bocsátotta ki és fogadta az export 18.7%-át. Észtország visszaállította kapcsolatait tradicionális kereskedelmi partnereivel is, mint például Svédország és Németország. A többi balti állammal, Lettországgal és Litvániával folytatott kereskedelem jelentősége mérsékelt.
1997-ben az észt export legnagyobb hányadát 17.1%-kal gépek és gépipari termékek tették ki. A legfontosabb ezek közül az elektromos berendezések csoportja volt (rádióalkatrészek, televízió, kommunikációs készülékek) Ezen termékek legfontosabb exportpiaca Finnország, Oroszország és Svédország.
A második legfontosabb exporttermékcsoport a textilek és textilipari termékek csoportja, ezek az export 11.5%-át tették ki. A legfontosabb termékcsoport ezen belül a ruházati termékek csoportja. Ezen termékek exportjának nagy részét félkész áruk teszik ki, amit elsősorban finn és svéd vállaltok észt leányvállatai állítanak elő. Fa és fatermékek alkotják az export 11.4%-át. Az félig feldolgozott fatönkök legnagyobb piaca Svédország, Finnország és Norvégia, a fűrészáruké pedig az Egyesült Királyság és Németország. Az ebbe a csoportba tartozó egyéb termékek közül kiemelendő a hajófa, a szálfa, a furnér és a szerkezeti elemek. Ezen felül meg kell említeni a bútorokat is, melyek szintén kiemelt szerepet játszanak a fatermékek exportjában.
1997-ben az észt import szerkezetében a teljes import 22.0%-ával a gépek, mechanikai eszközök és elektronikai termékek alkották a vezető csoportot. A legfontosabb termék az elektronikai készülék volt (rádióalkatrészek, televízió, kommunikációs készülékek). A telekommunikációs eszközök a második helyre rangsorolódnak ebben az árucikkcsoportban. Annak, hogy ezen termékek aránya mind az exportban mind az importban magas, a külföldi vállalatok és észtországi alvállalkozóik közötti anyagáramlás az oka. Az import második legfontosabb termékcsoportja a gépjárművek és szállítóeszközök csoportja az export 12.1%-ával, ezt az ásványi termékek követik 8-9%-os megoszlással.

Összefoglalás
Észtország világgazdasági integrálódását a liberális gazdaságpolitika és az állami szinten kötött szerződések segítették elő. A részvétel a kereskedelmi kapcsolatokat segítő szervezetekben (szabadkereskedelmi és társasági egyezmények az EU-val és az EFTA tagállamaival) olyan előnyöket jelentettek Észtország számára, melyet nem érhetett volna el a különálló országokkal folytatott kereskedelmmel.
Az észt GDP szerkezete közeledett a fejlett ipari országokéhoz. Mivel a szerkezeti változások mély gazdasági válság és külföldi gazdasági sokk eredményei, melyek különösen nehezek az ipari vállalatoknak, ezért jelenleg az egyik legfontosabb kérdés az, hogy milyen lesz az olyan tradicionális ágazatok részesedése, mint az ipari termelés és a mezőgazdaság, vajon sikerül e ezeket a területeket újraéleszteni. Az állami gazdaságpolitika fontos szerepet fog játszani ezekben a szerkezeti változásokban.
Észtország komparatív előnyeit az alacsony munkaerőköltségek és az olyan termékek, mint az elektromos áram, fa és fémek alacsony árai alkották. Az alacsony ár más, alacsonyabb költségtényezőjű területekről (mint például Oroszország) való import során alakult ki. Az észt korona alulértékeltsége az egyik olyan makroökonómiai faktor, amely kialakította ezt a helyzetet, de az infláció és a növekvő bérek a termelést egyre drágábbá teszik, a relatív előny csökken, akár el is tűnhet, aminek veszélye különösen a munkaerőigényes ágazatokban áll fenn. Az új befektetések és a gazdaság szerkezeti változásai azok a fő tényezők, melyek a magasabb költségek szintjén is megőrizhetik az észt gazdaság versenyképességét.