
Priit és Olga Pärn az Anilogue Fesztiválon
Budapesten immár a tizenkettedik alkalommal rendezik meg az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. November 19 – 24. között az Uránia és Toldi mozi várja a rajzfilmek szerelmeseit. Idén az észt animáció nagyágyújával, Priit Pärnnel és alkotótársával, Olga Pärnnel is találkozhat a magyar közönség. A fesztivál versenyprogramjában szerepel a páros Pilóták hazafelé c. homokanimációja.
A hazai animációkedvelőket egyéb észt csemegék is várják az Anilogue-on:
Mait Laas: Lisa Limone és Maroc Orange: Egy gyors szerelmi történet című filmje egy narancs és egy citrom viszontagságos szerelmét meséli el, és az egész estét filmek szekciójában száll ringbe.
Vetítések:
november 20., 21:00
november 23., 15:30
Rövidfilm kategóriában pedig Kristjan Holm Fekete forgatókönyv és Anu-Laura Tuttelberg Az erdő másik oldalán c. munkáit láthatjuk a versenyprogram A szekciójában:
november 20., 16:00
november 21., 17:30
Olga Pärn a zsűritagként bírálja a fesztiválra versenyprogramját, Priit Pärn pedig mesterkurzus keretében vezeti be a hazai animáció hallgatókat az észt műhelytitkokba. A szakmabelieknek meghirdetett mesterkurzus időpontja 2014. november 24., helyszín: BKF.
A fesztiválon kiállítás nyílik a Pärn-házaspár Az élet Gabriella Ferri nélkül c. animációjához kapcsolódóan az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
November 23-án vasárnap, 17 órakor exkluzív tárlatvezetés az alkotókkal.
Szintén november 23-án, vasárnap, 17:30-tól a páros méltán híres animációs filmjeit láthatja a közönség az Urániában. A vetítés után beszélgetés a rendezőkkel.
Program (eredeti nyelven, angol felirattal, 18 éven aluliaknak nem javasolt):
Fekete plafon 1. rész (Must lagi episood, Priit Pärn, Olga Marchenko, Észtország, 2007, 5')
Az Élet Gabriella Ferri nélkül (Elu ilma Gabriella Ferrita , Priit Pärn, Olga Pärn, Észtország, 2008, 43'45)
Búvárok az esőben (Tuukrid vihmas, Priit Pärn, Olga Pärn, Észtország, 2010, 23'21)
Pilóták hazafelé (Lendurid koduteel, Priit Pärn, Olga Pärn, Észtország/Kanada, 2014, 16')
--
Priit Pärn filmjei minden rangos animációs fesztivál díjait besöpörték már, grafikáit világszerte kiállították. Finnországban, Svédországban és Norvégiában is tanít. Az ő "köpönyegéből bújt elő" a méltán világhírű kortárs észt animációs rendezők színe-java. Alkotói eszköztárában előkelő helyen szerepel a fekete humor, a játékos szürrealizmus és a sajátos képi világ, mely az évek során Priit Pärn védjegyévé vált. „Észtország annyira kicsi, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindenben középszerűek legyünk. Kénytelenek vagyunk meglepni a világot.” (Paljas Kreet: Meg kell lepnünk a világot. Beszélgetés Priit Pärnnel. Ford. Kubiszyn Viktor. Filmvilág, 2005/3. 53.)
Hidas Judit beszélgetése az észt mesterrel: "A film számomra játék, nem szeretek moralizálni"
Sóti Thea Priit Pärn interjúja: Animációs rekviem, azaz a botanikus karikaturista esete a kávéscsészékkel
Olga Pärn fehérorosz származású, Észtországban élő animációs rendező. 2006 óta Priit Pärn első számú alkotótársa. Szakterülete a homokanimáció.