10. ÉSZT HÉT – FILMEK BUDAPESTEN, DEBRECENBEN ÉS SZEGEDEN

10. ÉSZT HÉT – FILMEK BUDAPESTEN, DEBRECENBEN ÉS SZEGEDEN

Vadul bulizó észtek és száguldó autók a 90-es évekből, fokozódó feszültségek a vadregényes északi tengerparton, abszurd kémtörténet szerelmi szállal, bonyodalmak a pólusok körül – ilyesmire számíthatnak azok, akik beülnek a vetítésekre. Vendégeink is lesznek: két rokonszenves elsőfilmes rendező, Triin Ruumet és Vallo Toomla, valamint az észt animáció egyik legnagyobb ásza, Ülo Pikkov.

Az Észt hét filmes programjának az évek során lelkes törzsközönsége alakult ki. Szeretettel várjuk őket, és azokat is, akik hirtelen felindulásból kóstolnának bele egy kis ország talán nem is olyan kicsi filmművészetébe. Még az is lehet, hogy sikerül meglepetést okoznunk…

A budapesti vetítésekre az Észt hét alatt páros belépőt lehet nyerni az Észt Intézet Facebook oldalán.

ZAVARBA EJTŐ NAPOK
Päevad, mis ajasid segadusse, 2016, észt játékfilm, 105’
Rendező: Triin Ruumet / Forgatókönyvíró: Triin Ruumet, Grete Varts / Gyártó: Kinosaurus
Észt nyelven, magyar és angol felirattal 

BUDAPEST – március 16., 18:30, Művész, Chaplin terem
DEBRECEN – március 23., 18:00, Modem
SZEGED – március 24., 19:00, Grand Café

A budapesti vetítés megtekintéséhez ingyenes helyjegyet kell váltani a moziban.

Az elsőfilmes rendező fekete humorral fűszerezett tragikomédiája a 90-es évek második felének vidéki Észtországába repíti el a nézőt, ahol az illegális fakitermelés, a neonszínekben pompázó Adidas melegítők és a volán mögötti vodkaivás nem szabad választás volt, hanem elkerülhetetlen törvényszerűség. A főszereplő Allar céltalanul teng-leng az észt nyárban. Az eseményekkel sodródva veszélyes figurákkal kerül kapcsolatba és egyre meredekebb helyzetekben találja magát... A kamera a legbanálisabb hétköznapokat mutatja: frissen vásárolt fűnyírót karéjban csodáló rokonokat, egy kutya három napig tartó születésnapi partiját, de mindenekelőtt: falusi romantikát. A háttérben pedig már-már halálos dózisú észt diszkózene szól.
Karlovy Vary Filmfesztivál „East of the West“ program: a zsűri különdíja
Észt filmkritikusok díja: az év legjobb filmje
Észt Kulturális Alap díja: az év legjobb filmje
Vendégünk a film rendezője, Triin Ruumet.

PÓLUSOK
Polaarpoiss, 2016, észt játékfilm, 97’
Rendező: Anu Aun / Forgatókönyvíró: Anu Aun / Gyártó: Luxfilm
Észt nyelven, magyar felirattal

BUDAPEST – március 17., 18:30, Művész, Bunuel terem
SZEGED – március 22., 19:00, Grand Café

A Műszakváltás című rövidfilmjével pár éve számtalan fesztiváldíjat begyűjtő Anu Aun rendező első egész estét mozija Tallinn legvonzóbb arcát mutatja meg a Hidroplánhangártól a romantikus faházakon és a tengerparton át a Kultúrkatlanig. Mattias leghőbb álma, hogy fotográfiát tanulhasson a Berlini Művészeti Egyetemen. Hanna színésznő szeretne lenni, de bipoláris zavar keseríti meg az életét. Találkozásuk viharos érzelmeket szabadít fel a fiúban, aki úgy érzi, végre megtalálta a múzsáját. Mattias nehezen viseli a lány betegségéből adódó feszültségeket, és féltékenységében olyan tettre ragadtatja magát, melynek következtében meghiúsulhatnak reményei a továbbtanulásra. Hogy a felelősségre vonást megússza, valamilyen pszichés betegséget kell színlelnie. Ám ő csak egyet ismer...

SZÍNLELŐK
Teesklejad, 2016, észt játékfilm, 100’
Rendező: Vallo Toomla / Forgatókönyvíró: Livia Ulman és Andris Feldmanis / Gyártó: Amron
Észt nyelven, magyar felirattal

BUDAPEST – március 18., 18:30, Művész, Bunuel terem
DEBRECEN – március 24., 18:00, Modem
SZEGED – március 26., 19:00, Grand Café

Vallo Toomla rendező festői környezetben és kiváló színészekkel forgatta le első játékfilmjét, mely a San Sebastiani filmfesztiválon mutatkozott be. Anna és Juhan gazdag barátaik tengerparti villájában töltenek pár napot abban a reményben, hogy helyrehozhatják megroggyant kapcsolatukat. Egyik éjjel kénytelenek befogadni a vihar elől menedéket kereső párocskát, akik a ház tulajdonosainak vélik őket. Annának megtetszik a gondolat, és egyre jobban beleéli magát új szerepébe, nem törődve azzal, hogy játszmáival a vég szélére sodorja kapcsolatukat. A vendégek pedig kezdik túlságosan is otthon érezni magukat... A négy szereplő történetének narratívája nem szétgöngyölődő szőnyegként tárul fel előttünk, inkább minden egyes eseménnyel egyre kuszább pókhálóvá gubancolódik össze.  A film ötödik főszereplője a történések helyszínéül szolgáló neofunkcionalista villa, Emil Urbel észt sztárépítész munkája.
Észt Kulturális Alap díja: az év játékfilmje
Vendégünk a film rendezője.

A KÉM ÉS A KÖLTŐ
Luuraja ja luuletaja, 2016, észt játékfilm, 95’
Rendező: Toomas Hussar / Forgatókönyvíró: Toomas Hussar / Gyártó: Allfilm
Észt nyelven, magyar és angol felirattal

BUDAPEST – március 19., 18:30, Művész, Bunuel terem
DEBRECEN – március 26., 18:00, Modem
SZEGED – március 23., 19:00, Grand Café

A minden sármot nélkülöző, teljesen átlagos és az alkohollal baráti viszonyt ápoló kémelhárító tiszt, Gustav egyszer csak azon kapja magát, hogy egy titokzatos és vonzó idegen költözött a lakásába. Mivel a nőről hamar kiderül, hogy orosz ügynök, Gustavot utasítják a felettesei, hogy az ellenség szándékainak feltérképezése céljából mélyítse el a kapcsolatukat. Gustav pedáns élete fenekestül felfordul, ráadásul a nő iránt a bohémtanyán élő költő, Miku is érdeklődést mutat... A nálunk is nagy sikerrel vetített Gombászók alkotóinak új filmje kevesebb önfeledt kacagást ígér, de azért megcsillan benne Toomas Hussar fanyar humora. A rendező élvezettel ironizál a túlzásba vitt hazafiasságon vagy az alkotó emberek lelki kínjain. És még a pálinkát is beleszőtte a történetbe...

ANIMÁCIÓ: VÁLOGATÁS ÜLO PIKKOV FILMJEIBŐL

Ülo Pikkov az élő észt animációs legenda, Priit Pärn tanítványa volt. Filmjei állandó vendégei a világ animációs fesztiváljainak, és nem ritkán díjjal térnek haza. Rendez, producerkedik, animációt oktat az Észt Művészeti Egyetemen, egy animációelméleti könyv szerzője. A vetítés után élőben lehet faggatni.
(ca. 77 perc)

Március 16. a BABtérben (Templom tér 12, 2040 Budaörs) egy mesterkurzus, valamint egy beszélgetéssel egybekötött vetítést keretében lehet a fiatal rendező rendhagyó animációs munkáival megismerekedni. A mesterkurzuson eredetiben megtekinthető lesz a rendező néhány bábfigurája is.

15.30–16.45: Mesterkurzus Ülo Pikkovval
17.00–19.00: Válogatás Ülo Pikkov filmjeiből és beszélgetés az alkotóval

BUDAPEST – március 18., 16:30, Művész, Huszárik terem
SZEGED – március 21., 19:00, Grand Café

ÜRES TÉR
Tühi ruum, 2016, észt, 10:18, gyártó: Nukufilm
A dokumentumfilm és a bábanimáció esztétikáját ötvöző film alapjául Leonhard Lina, az Észt Köztársaság egykori tisztjének története szolgál, aki a szovjet időkben a letartóztatás elől bujkálva 11 évet töltött egy pincében. Hogy honvágyát enyhítse, kifaragta otthonának kicsinyített mását.

TIK-TAK
Tik-tak, 2015, észt, 9:00, gyártó: Nukufilm
Az órásmester az időt figyeli, a műhelyében lakó egér pedig az órákat… A Tik-Tak az időt és annak végzetességét jeleníti meg. Az idő metafizikai jellegét kiemelendő az alkotók rengeteg régi órát és óraalkatrészt használtak fel a filmben. Mindannyiunknak „saját idő” adatott, bár a mi időnk valójában ezernyi különböző „időből” áll – ahogy a testünkben minden egyes sejtnek megszabott ideje van az életre és az elmúlásra.

ZEBRA
Zebra, 2015, észt, 5:50
A Zebra közvetlenül a filmre rajzolt animáció. Se kamera, se számítógép, se költségvetés... Csak emlékek.

THE END
The End, 2013, észt, 5:35
Ülo Pikkov egyik legradikálisabb experimentális munkája.
Úgy tartják, hogy a haldokló szeme előtt végigfut az élete. Vajon mit lát a száz éves filmszalag, mielőtt végleg át kell adnia a helyét a digitális adathordozónak? Töredezett filmkockákat, össze-vissza karcolt szalagot vagy valami mást?

A TEST EMLÉKEZETE
Keha mälu, 2011, észt, 9:40, gyártó: Nukufilm
A testünk sokkal több mindenre emlékszik, mint gondolnánk. Emlékszik elődeink bánatára és fájdalmaira, történeteket őriz szüleinkről, nagyszüleinkről és az ő őseikről. De vajon milyen messzire vezetnek vissza testünk emlékei? A rendező a szibériai deportálásoknak állít emléket a filmmel.

DIALOGOS
Dialogos, 2008, észt, 04:50, gyártó: Eesti Joonisfilm
A Dialogos egy kísérleti film, melynek minden vizuális elemét magára a film nyersanyagára rajzolták. Abszurd humorral szól a modern "high-tech" társadalomról, amelyben túl sok jelrendszert használnak. Egy napon a könyvek magukhoz ragadják a hatalmat, és megsemmisítik a számítógépeket...

AZ ÉLET ÍZE
Elu maitse, 2006, észt, 11:40, gyártó: Eesti Joonisfilm
A film a szerelem és az étel kapcsolatát vizsgálja. A tápláléklánchoz hasonlóan létezik szerelemlánc, vagyis ahhoz, hogy szeressünk valakit, az illetőnek szintén szeretnie kell. Pikkov fekete humorral boncolgatja a szerelem lényegét, hogy eljusson az élet ízének meghatározásáig.

A MAJOM ÉVE
Ahviaasta, 2003, észt, 11:52, gyártó: Eesti Joonisfilm
Az állatkertbe tévedt részeg Télapó minden ruháját elnyeri a majom, ezért a Télapó helyett tévedésből őt viszik el a detoxikálóba. A majom meglepően rövid idő alatt sikeresen beilleszkedik az emberek világába, de visszavágyik az állatok közé.

BERMUDA
Bermuda, 1998, észt, 10:54, gyártó: Eesti Joonisfilm
Szerelmi háromszög-történet egy sellőről, egy falábú matrózról, egy furulyázó kentaurról és az egymástól való függésről. A szereplők nem mondhatók egyértelműen rossznak vagy jónak. Mindannyian nagy változásra vágynak, ám amikor az eljő, ők megragadnak a múltjukban. A jövőtől való félelem nevetségessé, de egyúttal emberivé teszi őket.

ÚJ ÉSZT ANIMÁCIÓ

70’

BUDAPEST – március 19., 16:30, Művész
DEBRECEN – március 25., 18:00, Modem
SZEGED – március 20., 19:00, Grand Café

URBANIMATIO
Urbanimatio, 2016, észt, 8:00, rendező: Hardi Volmer, Urmas Jõemees, zene: Ülo Krigul
Dokumentumfilm az építészet életre keltéséről az animáció és a zene segítségével. Az alkotók a világ 15 városában készült épületfotókat felhasználva hyperlapse technika segítségével „élőben követhetővé tették az idő pusztító munkáját”.

SUMA
Šuma, 2016, észt-horvát, 6:12, rendező: Lucija Mrzljak
Szívmelengető animáció egy lány és egy fa barátságáról.

PENELOPE
Penelope, 2016, észt-finn, 4:00, rendező: Heta Jäälinoja, gyártó: Észt Művészeti Egyetem
Penelope felébred. Csengetnek. Nagyon nagy a rendetlenség…

A BELSŐ VILÁGON KÍVÜL
Siseilmadest väljas, 2016, észt, 10:39, rendező: Helen Unt, gyártó: Eesti Joonisfilm
A légy a lábát dörzsölgeti. Férfi és nő, bent és kint, egyensúly bennük és közöttük. A légy repül. A csigák hintáznak. A légy repül.

FATCULA
Fatcula, 2016, észt, 9:05, rendező: Martinus Daane Klemet, gyártó: Eesti Joonisfilm
Gót horror elemekkel fűszerezett animáció egy sportklub és a mellette nyílt szépségklinika konkurenciaharcáról. Bár az utóbbi erőfeszítések nélküli gyors eredménnyel kecsegteti a klienseket, a tulajdonosában van valami gyanús.
Észt Kulturális Alap díja: legjobb animáció

TELTHÁZ
Täismaja, 2016, észt, 17:00, rendező: Kristjan Holm, gyártó: Eesti Joonisfilm
Kristjan Holm ház-trilógiájának harmadik részében a fárasztó munkanap végén a postás találkozik jövendőbelijével...

MADÁRINFLUENZA
Linnugripp, 2016, észt, 9:40, rendező: Priit Tender, zeneszerző: Märt-Matis Lill, gyártó: Eesti Joonisfilm
Történet egy férfiról és egy kígyóról, egy alkoholfüggő pingvinről, a madarak eltűnéséről, az almafáról és az almákról, gyökerekről és gyökértelenségről. A paradicsomból való kiűzetés mítoszán alapuló allegória a Kígyónő és a Madárember szerelmi drámáját beszéli el, mely intő üzenete ellenére egy megható történet.

VELODROOL
Velodrool, 2015, észt, 6:11, rendező: Sander Joon
Egy dohányfüggő kerékpáros kifogy a füstölnivalóból, ezért részt vesz egy versenyen, melynek fődíja egy csomag cigaretta. A győzelem érdekében fura emberektől kell segítséget kérnie.
Frederikstad Animációs Fesztivál Grand Prix

 

 

Értesülj programjainkról!

A legfrissebb észt vonatkozású események, hírek és rendezvények Magyarországon.
Nézd meg egy hírlevelünket itt!
Az e-mail-címet és nevet kizárólag hírlevelünkhöz használjuk, az adatatokat nem adjuk tovább harmadik személynek, és más szolgáltatóknál (pl. felhőtár-szolgáltatók, hírlevél-szolgáltatók stb.) sem tároljuk el.