MEGNYITÓ Budapesten: 2017. március 14., 18.30

Köszöntőt mond: Rein Oidekivi, az Észt Köztársaság magyarországi nagykövete
A kiállítást megnyitja:
Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője
és
Merle Karro-Kalberg, Karin Bachmann, Anna-Liisa Unt kurátorok

MEGNYITÓ Debrecenben: 2017. március 22., 17.00
A kiállítást megnyitja: China Tibor Zsolt, Debrecen város főépítésze

Az Észt Építészek Szövetségének kiállítása a 2006 és 2015 között Észtországban uniós támogatással megvalósult projektekből ad ízelítőt, amelyek jelentős és felismerhető réteget képeznek az észt város- és tájépítészetben. Elképzelhető, hogy néhány évtized múlva ezekre az épületekre és létesítményekre egy önálló korszak képviselőiként tekintünk majd, az egykor itt élt német földbirtokosok kúriaépítészetével vagy a szovjet-észt korszak építészetével azonos fajsúlyú kategóriaként. Az is lehet, hogy az euroépítészet terminussal fogjuk illetni őket...
Merle Karro-Kalberg, Karin Bachmann és Anna-Liisa Unt kurátorok arra a kérdésre keresnek választ, hogy milyen változásokat hozott az észt építészetben az uniós források bevonása, hogyan hat az életminőségre a minőségi építészet, és milyen tényezők együtthatása szükséges ahhoz, hogy az uniós támogatások segítségével minőségi élettér jöjjön létre.
Különösen figyelemre méltó az EU-támogatások hatása a múzeumok és látogatóközpontok fejlődésére, amelyek az uniós források bevonásának köszönhetően léptek ki szűken értelmezett gyűjteménygondozó szerepkörükből és váltak modern szabadidős létesítményekké.
A kiállítás 10 objektumot mutat be: felújításokat, új épületeket és tájépítészeti projekteket, köztük a kreatív örökségvédelem egyik iskolapéldájává vált Kultúrkatlannal vagy a nemzeti identitás részét képező Dalosünnep pärnui helyszínével.
Az audiovizuális anyagot Jan Kaus szépirodalmi szövegei egészítik ki.
(A kiállításon korlátozott számban hozzáférhető az Észt intézet és a Pluralica kiadásában megjelent Jan Kaus Breviárium.)

Támogató: Észt Kulturális Alap.

*     *     *     *     *

China Tibor megnyitó beszéde:

Tisztelt Igazgató Asszony, Alelnök Úr, Vezető Kurátor Úr, Titkár Asszony!
Kedves egybegyűltek!

Euroépítészet… A cím kérdéseket indukált: ugyan miféle építészetről lesz itt szó? Európai építészetről, netán euróból megvalósult épületek kerülnek bemutatásra, vagy az európai trendhez illeszkedő internacionális építészetet fogunk látni? Óhatatlanul kíváncsivá tesz, talán kissé lehet aggódni is: vajon mi lesz látható, mi köze van ennek az egésznek euróhoz, mint jelzőként használt szóhoz.
Aztán gyorsan minden a helyére kerül. Ez itt nem az, amire a cím alapján gondolhatunk, mert minden olyan feltételezést ledob magáról ami esetlegesen szeptikussá a teheti azt aki csupán a címet hallja. Tagadhatatlan, hogy van benne némi önirónia, ahogy a kiállítás bevezetője megfogalmazza: „Az uniós források felhasználásával épített környezetre, épületekre és létesítményekre néhány évtized múlva talán már az egykor itt élő német földbirtokosok kúriaépítészetével vagy a szovjet-észt korszak építészetével azonos fajsúlyú kategóriaként fogunk tekinteni. Az is lehet, hogy ezt a korszakot euroépítészetnek hívjuk majd.”
A bemutatkozás most megtörtént. Helye van benne a tájnak, a geológiai adottságoknak, az iparnak, a történelemnek, az innovációnak, a földből kivett energiáknak, a spiritualitásnak, a zenének, és a daloknak.
Az épületeket bemutató kisfilmeket anélkül is érdemes megnézni, hogy értenénk a narrátort. A beszéd dallama fülünknek ismerősen cseng, ha távolról hallanánk, azt gondolnánk, hogy egy honfitársunk szól a távolság miatt elmosódó artikulációval. A szövegek mélyek, metafizikai tartalommal megtöltve irodalmi színvonalon, indirekt módon szólnak hozzánk gyönyörű hanglejtéssel a házakról, a tervekről.
A kiállításon bemutatott alkotások mentesek az euróval támogatott látványépítészet kliséitől, nem illeszthetők az európai divat sokszor elsütött frázisai sorába, mivel az épületek jelentőségét, értékét, nem csak a forma a funkció teljesülése igazolja, hanem a környezet és az adottságok összetett rendszerében való pontos eligazodás is bizonyítja. A józanság építészetét láthatjuk. Az anyag egy része attól lesz érdekes, hogy a beavatkozás reduktív jellege miatt csak jelzés értékkel támasztja fel a meglévő értékeket, meghagyva annak legutolsó állapotát. Jelentős része attól válik érdekessé, mivel ehhez hasonlót mifelénk nem találunk: olajpala kitermelő bánya múzeuma, egykori földerődítmény védmű közparkként történő rekonstrukciója az erőd partján táborozó tengeri vitorlásokkal, Eliel Saarinen szecessziós templomának felújítása, mely épület egyébként Észtország egyetlen ilyen stílusban fogant szakrális épülete, egy olajpala és félkoksz lerakatból összeálló mesterséges dombon kialakított síközpont, melynek belső hőmérséklete 80 fok (természetesen ezzel fűtenek) kishajóépítési tudásközpont hullámgerjesztővel, titkos kísérletek esetén lehúzható redőnyökkel, mindez egy 18 századi bírósági épület udvarában, és egy szabadtéri dalosünnep színpad.
Az anyagot áttekintve minden esetlegesen megmaradó euroval kapcsolatos fogalmi kétségünk eloszlik. Ismét egy karakteres az egykori szovjet idők kultúrsokkjától, majd az azt követő konzumidiotizmustól mentes, önálló identitást sugalló minőségi építészetet látunk. (Nagyon szívesen megnéztem volna azt a 60 óvodát 75 iskolát 44 kulturális 27 szociális intézményt és 7 egyetemi épületet ami finanszírozásra került. Gondolom azok között is számtalan értéket lehetett volna felfedezni).
A kiállítás kurátorai nagyon őszintén megfogalmazták azokat a problémákat, amelyek a mi életünkben is jelen vannak, amivel mi is nap, mint nap találkozunk – alulfinanszírozás, közbeszerzési anomáliák, áremelkedések, szkepticizmus, kivitelezői csőd, elhúzódó tervezés stb – így a hasonló cipőben járás bajtársias együttérzését is megtapasztalhatjuk. Nem vagyunk egyedül. A végeredményen ez a küzdelem nem látszik, szerencsére nincs kitéve olyan fénykép az építészekről, hogy így nézett ki a szerződés megkötésekor, és így a végszámla benyújtása után...
Az észt építészet úgy része az európai építészetnek, hogy nem vetkőzi le magáról az országra jellemző jegyeket. Ez a Budapestnél kisebb lélekszámú ország mentes a gigantomániától, a természeti erőforrásaira odafigyelve alkot. Az északi országokra jellemző humanitás, egymásra utaltság, az embernek, mint társadalmi értéknek a tiszteletben tartása, az emberrel szimbiózisban élő természetnek a kímélete, a részletekre, a meglévőre való odafigyelés érzékenysége, a rövid nyarak, hosszú nappalok örömteli dalokkal történő megünneplése, ezek mind benne vannak a kiállításban.

Köszönöm a figyelmet.

Debrecen 2017. március 22.

                                                                                                                       China Tibor