Észt hét 2017

Észt hét 2017

Március szeszélyes hónap: hol esik a hó, hol hét ágra süt a nap, hol zuhog az eső. Az egyetlen biztos pont az Észt hét, amely évről évre elkerülhetetlenül megtörténik velünk a nemzeti ünnep után. Idén kerek évfordulóhoz érkeztünk: tizedik alkalommal szervezi meg az Észt Intézet a Szimplafilmmel karöltve Magyarország legnagyobb észt összművészeti fesztiválját.

Budapesten kivételesen március 14-én dördül el a startpisztoly, ekkor nyílik a FUGÁ-ban az Euroépítészet című kiállítás. Az Észt Építészek Szövetségének tárlata videoanyagok és szépirodalmi szövegek segítségével mutat be tíz uniós támogatással megvalósult projektet, köztük a kreatív örökségvédelem egyik iskolapéldájává vált Kultúrkazánt vagy a nemzeti identitás részét képező Dalosünnep pärnui helyszínét. Ugyanez a kiállítás március 22-től a debreceni Modemben is látható lesz.
Március 16-tól négy nap alatt négy vadonatúj játékfilmet vetítünk a Művész moziban, és természetesen az észt animáció rajongóit sem hagyjuk cserben. Vadul bulizó észtek a 90-es évekből, fokozódó feszültségek a vadregényes északi tengerparton, abszurd kémtörténet szerelmi szállal, bonyodalmak a pólusok körül – ilyesmire számíthatnak azok, akik jegyet váltanak a filmekre. Vendégeink is lesznek: két rokonszenves elsőfilmes rendező, Triin Ruumet és Vallo Toomla, valamint az észt animáció egyik ásza, Ülo Pikkov, akinek januárban az Átlátszó Hang fesztiválon nagy sikerrel vetítettük „A test emlékezete” című filmjét. 16-án és 17-én a mozi után irány a Kuplung, ahol az I Wear* Experiment masszív északi elektropopjára, majd az Elephants from Neptune karcos rockzenéjére lazulhatunk.

A filmes program Szegeden a Grand Caféban március 20-án, Debrecenben a Modemben március 23-án kezdődik.

Március 21-én a Verbarium lép az Opus Jazzclub színpadára. A kvintett három tagja, Mingo Rajandi, Marek Talts és Eno Kollom már ismerősünk lehet a Heliotroop zenekar egy évvel ezelőtti koncertjéről. Az együttes repertoárja a múlt század jelentős észt költőpárja, Kersti Merilaas és August Sang verseire épül, zenéjük a jazzből, észt folklórból, világzenéből és rockból egyaránt merít ihletet.

Mi köti össze a prózaíró Mari Saatot Kristiina Ehin költőnővel? Mindkettejüknek tavaly jelent meg magyarul kötete, Jávorszky Béla tolmácsolásában. Ők lesznek az Észt hét irodalmi programjának főszereplői, Kristiina férjével, Silver Seppel kiegészülve, aki biciklikerekektől kezdve fadarabba vert szögekig bármin tud zenélni. Budapesten március 24-én a Nyitott Műhelyben, másnap Szegeden a Grand Caféban lehet találkozni velük.

Hogy ne csak a lélek jusson táplálékhoz, az Észt hét ideje alatt ismét észt fogásokra bukkanhatunk a budapesti Kazimír bisztró étlapján.

További részletek hamarosan!