ABC, írás, kiejtés
Az észtek történelmük folyamán mindig is a latin ABC-t és annak variánsait használták. Az észt ABC 32 betűt tartalmaz:

A, B, (C), D, E, (F), G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, (Q), R, S, Š, Z, Ž, T, U, V, (W), Ő, Ä, Ö, Ü, (X), (Y). (A magyar ABC-ből ismerős ő a html programnyelv hiányossága miatt került ide. A két vonás helyén valójában egy hullámvonal szerepel.)

A betűk egy része (c, f, q, x, y) csak idegen szavakban és idegen eredetű nevekben fordulnak elő. Az ékezetes betűk ('ő', 'ä', 'ö' és 'ü') az észt nyelv önálló magánhangzóit jelölik. A hullámvonalas ő nem kiejtési variánst, hanem önálló fonémát takar.

Az észt nyelv kiejtése viszonylag egyszerű, az íráskép a kiejtést tükrözi. Minden betűnek egy bizonyos hang felel meg. Különleges az, hogy az íráskép általában nem jelöli a hosszú és nagyon hosszú fokot, valamint a palatalizációt (jésítést).

Bizonyos tradicionális elemek is fennmaradtak az észt írásképben - követik az egykor kialakult írásképet olyan esetekben is, amikor a mai beszélők már másképp ejtik a szavakat. Az észtek nagy része nem ejti ki a szóeleji h-t, így a hall hobune ('szürke ló') helyett all obune hallatszik.

Hangzás
Az észt nyelv magánhangzókban gazdag nyelv: a magán- és mássalhangzók aránya 45:55; a 26 fonémából 9 magánhangzó: 'u', 'o', 'a', 'ő', 'ü', 'ö', 'ä', 'e', 'i' (a legnagyobb sziget, Saaremaa lakói csak 8 magánhangzót használnak: az 'ő'-t 'ö'-vel helyettesítik). A magánhangzókból 36 kettőshangzót (diftongust) lehet képezni, amik nagyon érdekesen kombinálhatóak. Pusztán magánhangzókból is állhatnak szavak: 'öö' (éjszaka), 'ei' (nem). Összetett szavakban akár négyszeres magánhangzókat is találhatunk: 'Kuuuurijate töööö jäääärel' (A holdkutatók dolgos éjszakája a jég szélén).

Az észt nem szereti a mássalhangzótorlódást, különösen nem a szó elején. A mégis ilyen tulajdonságú szavak általában kölcsönzéssel kerültek a nyelvbe. A szóbelsei magánhangzók eltűnésével sok esetben alakultak ki mássalhangzótorlódások, melyek legtöbbször két mássalhangzóból, de a 'vintskleb'(kínlódik) szóban egymás mellett öt mássalhangzót találunk. 

Néhány kivételtől eltekintve az észt névszók főhangsúlya az első szótagra esik, amit gyakran mellékhangsúly követ a 3. vagy 5. szótagon.