 |
|  |
 |
2005 |
 |
JOHANNES
PÄÄSUKE - FÉRFI KÉT KAMERÁVAL |
2005.
november 18. - 2006. január 29. Magyar
Néprajzi Múzeum, H-1055 Budapest, Kossuth tér 12. |
A Néprajzi Múzeum, az Észt
Nemzeti Múzeum és az Észt Intézet tisztelettel meghívja Önt a Johannes
Pääsuke – férfi két kamerával című észt néprajzifotó-kiállítás
megnyitójára 2005. november 18-án, 17 órára.
A kiállítást megnyitja: Dr. Voigt Vilmos egyetemi tanár. Köszöntőt
mond: Őexcellenciája Toivo Tasa, az Észt Köztársaság
nagykövete
A kiállítás megtekinthető 2006. január 29-ig, hétfő kivételével 10–18
óráig.
Johannes Pääsuke (a régi naptár szerint
1892. március 18.–1917. december 27., az új naptár szerint 1892. március
30.–1918. január 8.) Tartuban született. Saját leírásai szerint alig
tizenöt évesen, 1907-ben kezdett fényképezéssel foglalkozni. Az Észt
Nemzeti Múzeummal 1912-ben – feltételezhetően újsághirdetés alapján
– került kapcsolatba, de ekkor már aktív szerepet vállalt a mozgófilmezés
területén is. Az 1912 áprilisában, Tartuban Szergej Utocskin repüléséről
készített felvételeit tartják az észt mozgófilm kezdetének, az 1914-ben
készült Medvevadászat Pärnuföldön (Karujaht Pärnumaal) című
műve pedig az első észt játékfilm.
Az Észt Nemzeti Múzeum munkatársaként Johannes Pääsuke
és útitársa, H. Volter egyik legnagyobb vállalkozása az 1913-as nyári
fényképező körút volt. Erről az útról fennmaradt Pääsuke naplója, a
múzeumnak küldött levelei és képeslapjai, valamint 317 felvétele.
A fáradságos útról hazatérő vándorok elégedettek lehettek
az eredménnyel, és elégedett volt a múzeum is. 1913. augusztus 2-án
minden észt újság hírül adta: „Júniusban a múzeum kiküldte Joh. Pääsuke
fényképészt, hogy a csodás tájakról, a nép munkájáról, állhatatosságáról,
építészetéről, mesterségeiről és magukról az emberekről stb. felvételeket
készítsen. A szorgalmas fényképész társával együtt Tallinn csaknem
egész földjét, tengerpartját bejárta, és mindenütt érdekes fényképfelvételeket
készített. Számos kép van Muhuról és Saaremaa-ról. Az egész gyűjtemény
több mint 300 kép. Az ilyen gyűjtemény már maga is nagy érték.”
Utolsó nagy munkája Tartu megörökítése volt 1914. április
20-ától július 18-ig. Az ekkor készült 446 fotó részletes képet ad
a város régi épületeiről, különösen a belváros, a Karlova, a Tähtvere
és a Supilinn városrész házairól.
1915. szeptember 8-án besorozták. 1917 december 27-én
hazatérése előtt Fehéroroszországban, az orsai állomáson történt vasúti
szerencsétlenségben vesztette életét.
A kiállítás ötlete a fényképész és filmes
születésének 110. évfordulója kapcsán merült fel. A bemutató kilencvenegy
képét Toomas Kalve fotóművész válogatta össze. Ezeket üvegnegatívokról
szkennelték, és négy különböző nagyságúra nagyították, melyek közül
a legnagyobb 127×175 cm. A nagyítások a kornak megfelelő barnás tónusban
készültek. A kiállításban látható két darab kék színű kép eredetileg
is kék. A képanyag alapja az Észt Nemzeti Múzeum fotógyűjteményének
három nagyobb, egymáshoz kapcsolódó sorozata.
A Johannes Pääsuke – Férfi két kamerával című
kiállítás és katalógus az Észt Nemzeti Múzeum, a Tartui Felsőbb Művészeti
Iskola együttműködésében készült.
A projekt megvalósítói:
A Tartui Felsőbb Művészeti Iskola részéről Toomas Kalve,
Peeter Linnap, Tiit Lepp. Az Észt Nemzeti Múzeum részéről Jüri Karm,
Arp Karm, Kairi Kaelep, Jane Liiv, Kristjan Raba, Jana Reidla, Maido
Selgmäe, Ivi Tammaru. Az Észt Film Alapítvány részéről Jaak Lõhmus.
Az alkotók köszönik az Észt Kulturális Alap / Eesti Kultuurkapital,
Észt Történeti Archívum / Eesti Ajalooarhiiv, Észt Filmarchívum / Eesti
Filmiarhiiv, Észt Filmalapítvány / Eesti Filmi SA, Észt Irodalmi Múzeum
/ Eesti Kirjandusmuuseum,UBS Repro OÜ, valamint
Ms. Vaike Keerutaja, Mr. Mart Kollom, Ms. Maret Moks,Mr.
Knut Pärnpuu, Mr. Andrus Rootsmäe, Ms. Annemarie Weister, Ms. Gisela
Weister segítségét.
A Johannes Pääsuke – Férfi két kamerával című kiállítás
magyarországi bemutatását az Észt Nemzeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum
és az Észt Intézet együttműködése tette lehetővé.
A kiállítás magyarországi megvalósítói: az Észt Nemzeti Múzeum részéről
Mr Vahur Puik, a Néprajzi Múzeum részéről Kerezsi Ágnes, Nagyné Sebestény
Krisztina, a Magyarországi Észt Intézet részéről Anu Kippasto.
A kiállítás magyar szövegeit Putnoky Réka fordította. A kiállítás
magyar nyelvű katalógusát az Észt Intézet hozta létre.
A kiállítás magyar nyelvű katalógusának szövegét a Néprajzi Múzeum lektorálta.
|
FIATAL
EURÓPAI RENDEZŐK FESZTIVÁLJA |
2005.
november 19 -23.
Művész Mozi, 1066 Budapest, Teréz krt. 30. |
november 21. 14.00
óra
Kerekasztalbeszélgetés a Színház-és Filmművészeti Főiskolán a rendezőkkel. Moderátor
: Meskó Zsolt. Tolmácsolás biztosítva.
november 21. 18.45 óra
Agent Sinikael /Vadkacsa ügynök/ Agent
Wild Duck (2002, 78'). Rendezte: Marko Raat (Észtország) Bemutató
a rendező jelenlétében.
A régivágású ipari kém, Vadkacsa ügynök az egyre szaporodó szélhámosok
útjába kerül. A kémszervezetben, ahol Vadkacsa is dolgozik, új szelek
kezdenek fújni, mikor megérkezik a karizmatikus külföldi, Florian,
aki egyátalán nem törődik a nagy öreg spionok kézműves hagyományaival,
hanem a modern üzleti stratégiák alapján lát munkához. Az új jövevény
befolyása alá kerülnek Vadkacsa kollégái és barátnője is.
Marko Raat (1973)
1973-ban született. Diplomáját 1998-ban szerezte a Tallinni Pedagógiai
Egyetem Audiovizuális művészetek tanszékén. Részt vett filmes workshopokon
Stockholmban, Koppenhágában és Moszkvában. Videoművészettel és installációkkal
is foglalkozik, de készít rövidfilmeket, dokumentumfilmeket, valamint
a televízió számára művészeti és zenei műsorokat. Szabadúszó filmkritikus,
rendező, a “Laboratórium“ című kisérleti televízióműsor producere, az
ArtGenda/Helsinki 2000 Tallinn Program című művészeti biennálé kurátora
és producere. A Vadkacsa ügynök az első egész estés játékfilmje.
|
VÁROSÉPÍTÉSZET:
TALLINN, BUDAPEST
KÁVÉHÁZI KULTÚRA ÉSZTORSZÁGBAN
ÉS MAGYARORSZÁGON
|
Közép-európai
Kulturális Intézet,
(1088 Budapest, Rákóczi út 15. Tel: 327-0005)
|
VÁROSÉPÍTÉSZET:
TALLINN, BUDAPEST
Ülar Mark, az Észt Építészek Szövetsége
alelnöke beszélget Bojár Iván Andrással, az Octogon folyóirat főszerkesztőjével
Közép-európai Kulturális Intézet, 2005.
október 19-én, 18.00-kor (1088 Budapest, Rákóczi út 15.
Tel: 327-0005)
KÁVÉHÁZI KULTÚRA ÉSZTORSZÁGBAN
ÉS MAGYARORSZÁGON
Anu Kippasto, a Magyarországi Észt Intézet
igazgatója beszélget Saly Noémi, irodalomtörténésszel, kávéházkutatóval
Közép-európai Kulturális Intézet, 2005.
október 26-án, 18.00-kor (1088 Budapest, Rákóczi út 15.
Tel: 327-0005)
|
LAKÓHÁZ
/ LAKÓTELEP - Az Észt Építészek Szövetségének éves kiállítása, 2005.
október 12. - november 2. |
Megnyitó:
2005. október 12., szerda, 17.30
Közép-európai Kulturális Intézet Galériája, Budapest, Rákóczi út 15. |
The annual
exhibition of the Union of Estonian Architects “APARTMENT HOUSE AND
SETTLEMENT” encompasses the creation of more than 30 architecture
bureaus and close to 70 objects. We look at apartment houses in city
centers and locations of noteworthy milieu in Tallinn, Tartu, and
Pärnu, as well as in new settlements outside the city limits.
At this annual exhibition, we concentrate on apartment and row houses, double
houses, and hostels in settlements, the Tartu Prison being viewed as an independent
settlement.
The objects are introduced through design layouts and written explanations by
architects, supported by visual photo material provided by the organizers of
the exhibition. By the help of aerial and panoramic photos, the visitor is able
to feel the general impact of the city-space.
Authors of exhibition: architects Urmas Luure and Arne Maasik
Designer: Terje Kallast
|
TALÁLKAHELYEK
- Válogatás tallinni kávéházi terekből, 2005. október 12. - november
2. |
Megnyitó:
2005. október 12., szerda, 17.30
Közép-európai Kulturális Intézet Galériája, Budapest, Rákóczi út 15. |
Kiállítás a tallinni
kávéházak belsőépítészetéről. Válogatás az elfeledett vagy emlékekben
élő, nyilvános, de ugyakkor személyes terekből.
A kiállítás a kávéházat a városi életstílus részeként kezeli, így a 20. századi
Tallinnra koncentrál, arra az időre, amikor a városi környezet rohamos fejlődése
az ún. “kávéházi kultúra” megjelenésén keresztül vizsgálható. A kávéházak - az
általános észt belsőépítészeti megoldásoktól függetlenül fejlődő - belsőépítészeti
megfontolásai emelték a terek értékét, különlegessé,a megszokottól eltérővé téve
azt.
A tér és használójának kapcsolata ellentmondásos: a gondosan alakított tér ugyanúgy
meghatároza életünket, ahogy mi is visszahatunk rá használata, a benne való mozgás
során. A kávéház szociális tér, jelentése a hely és az ember találkozásakor átalakul.
A nyilvános, ismeretlen emberekkel megosztott tér “saját” mindennapunk részévé
lesz. A kávéházhoz a megállított, majd újra tovarohanó idő is szorosan kapcsolódik,
akár ott üldögélünk, akár csak visszagondolunk rá. Kedvenc helyeink
eltűnése, átalakulásának sebessége, más testet öltésének gyorsasága,
új kávéházak megjelenése a régen megszokott helyre: ez inspirálta a
kiállítás létrehozását.
A belsőépítészeti megközelítés mellett fontos a tér és az emlékezet
viszonya, ami a legnagyobb részt elűnt kávéházi enteriőrt nem csak
a szakmai közönség számára teszi érdekessé.
A kiállítást Kai Lobjakas (Észt Iparművészeti és Design Múzeum)
állította össze, grafika: Pärtel Eelma.
|
READING
IN ABSENCE – A hiány nyomában
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület nemzetközi csoportos kiállítása |
Trafó
Galéria, 2005. szeptember 15 – október 9. |
Résztvevő művészek:
Ricarda Denzer (A), Andreas Fogarasi (A), Gróf Ferenc (HU), Keserue
Zsolt (HU), Miha Knific (SLO), Kokesch Ádám (HU), László Gergely /
Rákosi Péter (HU), Lendvai Ádám (HU), Marko Maetämm (EST),
Ravasz András (HU), Szacsva y Pál (HU), Váradi Zsófia (HU)
Kurátor: Lázár Eszter
A mások utáni keresgélés, kutatás olyan ismert emberi tevékenység,
mely napjainkban egyre rétegzettebb formában nyilvánul meg. Az
internet kínálta lehetőségeknek, illetve különböző felügyeleti
formáknak és eszközöknek köszönhetően az anonim “nyomozás” is
más értelmet kapott. A virtuális térben új álarcokat ölthetünk,
egy másik én bőrébe bújhatunk a fizikai világtól eltérő környezetben.
A kiállítás címe (Reading in absence / A hiány nyomában) arra
a folyamatra utal, amikor a hiányzó jelekből olvasva próbáljuk
meg összerakni a történetet, úgy ismerve meg a “nyomozás tárgyát”,
hogy talán soha nem találkoztunk vele, nem tartózkodtunk egy időben,
fizikailag ugyanabban térben. A megszerzett információk segítségével
kialakított képet képzeletünk egészíti ki, a valós és az imaginárius
határai összemosódnak.
Ez a jelenség egy olyan művészi problematikához kapcsolódik,
mely az én-határok állandó változásával és keresésével foglalkozik,
és amely egyfajta kutató, kereső - (re)searching attitűdöt képvisel.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület nemzetközi csoportos
kiállítása olyan műveket mutat be, amelyekben a keresés, mint
alkotói módszer jelenik meg. Tárgyuk a kereső alany és a keresett
tárgy egymáshoz való viszonya, az én-határok folytonos változása,
az egyén változó szerepei és azok társadalmi, szociológiai és
pszichológiai összefüggései.
A kiállításhoz magyar / angol nyelvű katalógus készül
Támogatók: NKÖM, NKA, Osztrák Kulturális Fórum, Észt Intézet,
Főváosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Estonian Academy of
Art, Hungart
|
GYERMEKNAP
A VÁROSLIGETBEN |
2005.
május 29., 10.00 - 16.00, Városliget |
A Nemzetközi
Gyermekmentő Szolgálat Gyermeknapján az Észt Intézet is jelen
lesz a Nemzetek Utcája nevű rendezvényen, ahol az érdeklődő gyerekek
és örök gyerekek az Észt sátorban kézműves foglalkozáson vehetnek
részt. A foglalkozás témája ezúttal a textilfestés: sablonok segítségével
a legjellegzetesebb észt népművészeti motívumokat festjük kendőkre.
A foglalkozáson Köteles Léna, festőművész lesz segítségünkre.
A foglalkozás ingyenes, a felhasználandó anyagokról gondoskodunk, az elkészült
művek hazavihetők.
|
JÜRI
ARRAK - VÁLOGATOTT MŰVEK (FESTMÉNYEK, TEXTILEK) -
2005. március 22. - április 19. |
2005.
március 22. - április 19. Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége
|
Az Észt Köztársaság Nagykövetsége,
az Észt Intézet és a Magyar
Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tisztelettel meghívja
Önt Jüri Arrak, észt festőművész kiállításának megnyitójára
2005. március 22-én, kedden 18.00 órára.
A kiállítást a művész jelenlétében megnyitja Őex. Toivo Tasa, az Észt Köztársaság
nagykövete és Réz András, esztéta.
MKISZ Galériája, Andrassy út 6., II. em.
A kiállítás megtekinthető 2005. április 19-ig, hétköznap 10-18 óráig.
|
| LAURI
PILTER: SÁRKÁNYFELHŐ - ELSŐREGÉNYES BEMUTATKOZÓ |
Budapesti
Nemzetközi Könyvfesztivál
2005. április 21. - 24.
Budapesti
Kongresszusi Központ |
Pilter első regénye magával
ragadó pillantás a zavarodott elmén keresztül. A csodálatosan sodró
könyv fő alakja felfoghatatlanul és nagyon emberien hat egyszerre.
Egész csomó rögeszmével küzd, melyek közül a legmélyebb és legveszélyesebb:
zsidóvá válni és fiatal zsidó lányokba beleszeretni. Pilter regénye
tragikomikus utazás a magány és a mentális ambivalencia legmélyebb
bugyraiba, de egyben stilisztikai mestermű is, mely felhasználja Proust
és Faulkner írásainak modernista tradícióit. Pilter több, mint tíz éve szabadúszó fordítóként keresi kenyerét.
2001-től jelentet meg rövid elbeszéléseket, melyek fő témái az emberi
én kínzó oldalai, a lojalitásérzés ellentmondásai és az egység felé
törekvés. Ezen történetei egy részét gyűjtötte egybe elbeszélésekből
álló regényébe, a “Sárkányfelhőbe” (Lohejas pilv, 2004. április). 2003-ban
elnyerte a Tuglas novellapályázat díját, regénye pedig 2004-ben a Betti
Alver díjat kapta a legjobb elsőregényes kategóriában.
Lauri Pilter elsősorban az USA déli államainak és az amerikai zsidók
irodalmával foglalkozik. Faulkner, Cormac McCarthy, Philip Roth és
Thomas Wolfe általa fordított novellái és regényei saját műveinek stílusát
és tematikáját is befolyásolták.
Lauri Pilter 2005. április 23-án 15.00 - 06.00 óra között dedikál.
Az Elsőregényesek találkozója ugyanezen a napon 16.30 - 18.30 között kerül
megrendezésre.
|
|
|
|
| ELO
VIIDING
- EUROPOETICA VARIETAS |
2005.
április 7. - 10.
Ráday Könyvesház (Ráday utca 27.) |
Viiding első kötete az
észt irodalom kontextusát tekintve korán jelent meg - Telg (Tengely)
című gyűjteményes kötete 1990-es. Ezt két éves intervallumban két verseskötet
követte: a Laeka lähedus (A szelence közelsége, 1993) és a Võlavalgel
(A tartozás fényében, 1995). Ezeket egy hosszabb szünet követte egészen
1998-ig, amikor V. című kötetét publikálta - immáron saját neve alatt.
A Viiding szociális iróniáját, sőt helyenként szarkazmusát képviselő
kötet telve van a költői jelrendszer fogalmi játékaival, mellyel az
alkotó saját jelenlétét próbálja csökkenteni, mely ennek ellenére egyes
kiemelt pillanatokban majdhogynem fizikailag érzékelhető. Ezt még hosszabb kihagyás követte egészen legérettebb gyűjteménye,
az Esimene tahe (Első akarat, 2002) megjelenéséig, melyben a költő
legszemélyesebb képeteivel bombázza az olvasót, miközben kihívóan nyitott
- és egyben paradox módon zárt - szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot.
A költőnő 2005. április 07-én 16.00 órától az ELTE
Finnugor tanszékének vendége.
Április 07-én 18.00 órai kezdettel részt vesz az Olasz
Intézetben a József Attila Nemzetközi Költészeti Fesztivál - Europoetica
Varietas megnyitóján
Április 09-én 18.00 órától a Ráday Könyvesházban Michael
Castro amerikai, és Elo Viiding észt költő szerzői estje lesz, Michael
Castrot Gyukics Gábor, Elo Viidinget Putnoky Réka mutatja be. Az esten
elhangzó észt verseket Kérész Gyula és Putnoky Réka fordította, a fordításokat
Gyukics Gábor olvassa föl.
|
|
|
|
| JÜRI
ARRAK GRAFIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA |
2005.
március 18. - április 6.
Art9 Galéria, Ráday utca 47.
|
|
Jüri
Arrak (1936) és jellegzetes figuratív művészete már hosszú évek óta
felkelti a figyelmet úgy hazájában, Észtországban, mint külföldön,
alkotásai utat találtak a világ számos kiállítótermébe a Tretyakov
Galériától a Fehér Házig. Elsősorban nagyon eredeti, ugyanakkor nagyon
professzionális stílusát kell kiemelnünk, melyet tiszta szerkezet és
a színmezők éles elhatárolódása jellemez. Első ránézésre kedves és
szellemes, ugyanakkor nagyon offenzív művészet. Arrakot mindig foglalkoztatta
a vallás és a vallás és az emberi teremtmények kapcsolata. Vallási
témájú festményei legtöbbször bibliai jeleneteken alapulnak, melyeken
keresztül a létezés örök kérdéseit feszegeti, megpróbálja feltárni
az emberi lélek legmélyebb gyökereit.
Az Észt Köztársaság Nagykövetsége, az Észt Intézet és az Art9 Stúdió tisztelettel
meghívja Önt Jüri Arrak, észt művész kiállításának megnyitójára
2005. március 18-án, pénteken 18.00 órára.
A megnyitón a művész beszél alkotásairól.
Art9 Galéria, Ráday u. 47.
A kiállítás megtekinthető 2005. április 6-ig, 12-18 óráig. Vasárnap és hétfőn
zárva.
A kiállítás megvalósításáért köszönetet mondunk az Észt Nagykövetségnek
és az Art9 Egyesületnek.
|
|
|
| ÉSZT LITOGRÁFIA PÉCSEN |
2005.
március 4-26.
|
|
A Pécsi
Galéria és Vizuális Művészeti Műhely tisztelettel meghívja Kadri Alesmaa,
Viljar Kőiv és Jaak Visnap kiállításának megnyitójára a Pécsi Kisgalériába
(Szent István tér 4.) március 4-én 17.00 órára. A kiállítást megnyitja
H.E. Toivo Tasa, nagykövet, köszöntőt mond Anu Kippasto, a Magyarországi
Észt Intézet igazgatója és Dr. Kunszt Márta, Pécs M.J. város alpolgármestere.
A megnyitón részt vesznek a művészek, akik erre az alkalomra új alkotásokat
és egy videoinstallációt is hoznak.
|
|
|
| ÉSZT
LITOGRÁFIA - KIÁLLÍTÁS AZ ÉSZT FÜGGETLENSÉG NAPJA ALKALMÁBÓL |
2005.
február 22. - március 1.
Savaria Tours Galéria
(Szombathely, Berzsenyi tér 1.)
|
|
A
Magyaroszági Észt Intézet és a Berzsenyi Dániel Főiskola Finnugor
tanszékének immár tradicionális együttműködésének keretében kerül
sor az Észt Litográfus Központ kiállítására
Kadri Alesmaa, Jaak Visnap és Viljar Kőiv kiállítására. A kiállítást
Anu Kippasto, az Magyarországi Észt Intézet igazgatója nyitja meg.
|
|
|
| BALTIC WEEK ON THE CENTRAL EUROPEAN UNIVERSITY |
2005.
február 14-18.
Közép-Európa Egyetem, Center for Arts and Culture
|
|
Encounters with Central and
Eastern European Cultures - A program series organized by the Center
for Arts and Culture.
14. February - The Highway Crossing (Estonian dialogues, English
subtitles)
15. February - A Unique Baltic Concert - Pieces of 20th century or
contemporary Lithuanian and Estonian composers for piano and flute
16. February - Lithuania's path to Independence: between ancient
and modern statehood; lecturer: Egidijus Aleksandravicius, historian,
comments by Endre Bojtár, literary historian
Utterli Alone (Lithuanina language, English subtitles)
17. February - The Bus (Estonian - Latvian co-prouction, English
subtitles)
Dangerous Summer (Latvian language, English subtitles)
18. February - A Jazz Concert by Jazz Land
From February 14 to 18 - Early Livonia - Maps from the Map Collection
of the Matonal Library of Estonia
Lithuania: One art of Me - photos by Nora Mzavanadze
Organizing partners: Embassy of Lithuanian Republic, Estonian Institute,
HEEMP, Hungarian National Film Archive
|
|
|
|
| PILT
- PUTNOKY RÉKA ÉS SZABADOS IGOR FOTOKIÁLLÍTÁSA |
2005.
január 25-ig
Országos Idegennyelvű
Könyvtár
(Budapest, Molnár u. 11.) |
| A kiállítás a Magyarországi
Észt Intézet támogatásával jött létre. |
|
|
|
 |
|
| |
|  |