2001. 11. 02-04.

Kortárs filmművészet a Toldi Moziban (V. ker. Bajcsy-Zs. út 36-38.) a Budapesti Őszi Fesztivál, a BBS-Toldi stúdiómozi és az Észt Intézet együttműködésében, a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, az Észt Kulturális Alap és a filmforgalmazók támogatásával, 2001. november 2.-4.

A Magyarországi Észt Intézet, a tallinni Észt Intézet, a Toldi Stúdió Mozi és a Budapesti Őszi Fesztivál 2001. november 2 és 4. között észt filmhetet szervez az 1990-2000. közötti észt filmtermésből. A filmhét műfaji megkötöttség nélkül felöleli az utóbbi évtized észt filmművészetének külföldi érdeklődésre is számító legjavát. A bemutatásra kerülő művek - melyek egyike sem szerepelt még a magyar moziközönség előtt - szándékaink szerint teljes keresztmetszetet adnak az észt mozgókép-művészet irányzatairól.

Az észt filmhét egyben hiánypótló esemény is: soha korábban nem került magyar közönség előtt bemutatásra a három balti ország egyikének filmművészete sem, ennek megismerésére ez idáig nem nyílt lehetőség.

Az Észt Filmnapok programjain vendégünk lesz Riho Unt észt animátor, a nagysikerű Saamuel-trilógia rendezője, november 3-án este 8 órától részt vesz közönségtalálkozónkon is, ahol Varga Cabával, a Varga Stúdió művészeti igazgatójával beszélget.

Az Észt Filmnapok az Észt Intézet, a Budapesti Őszi Fesztivál, a Toldi Mozi, az észt Kultuurkapital, a budapesti Észt Nagykövetség és a Pesti Est támogatásával jött létre.

PROGRAM:
November 2. (péntek / reede / Friday)
19.00 AZ ÉN LENINJEIM / Minu Leninid / All my Lenins (Hardi Volmer)
21.00 GEORGICA / Georgica / Georgics (Sulev Keedus)

November 3. (szombat / laupäev / Saturday)
17.00 Válogatás az észt animációs filmekből / Valik eesti animafilme / Selection of Estonian cartoons
RÉPÁK ÉJSZAKÁJA / Porgandite öö / Night of the carrots (Priit Pärn)
SZAMÁR A HANGLÉTRÁN / Eesel heliredelil / A donkey in the music scale (Peep Pedmanson)
JAAGUP ÉS A HALÁL / Jaagup ja surm / Jaagup and Death (Heiki Ernits)
SZÜLETÉSNAP / Sünnipäev / Birthday (Janno Pőldma)
KÉSŐI ROMÁNC / Hilinenud romanss / Twilight romance (Hardi Volmer)
UNDERGROUND / Porandaalune / Underground (Mati Kütt)
19.00 Válogatás az észt animációs filmekből / Valik eesti animafilme / Selection of Estonian cartoons
SAAMUEL ÉS AZ INTERNET / Saamuel ja internet / Saamuel's Internet (Riho Unt)
TÉLI NAP / Talvepäev / Winter day (Leo Lätti)
ELUTAZÁS / Ärasoit / Departure (Heiki Ernits)
HOTEL E / Hotell E / Hotel E (Priit Pärn)
20.00 Közönségtalálkozó / Kohtumine publikuga / Meeting with the audience
Riho Unt észt animátorral beszélget Varga Csaba, a Varga Stúdió művészeti igazgatója
21.00 Válogatás az észt animációs filmekből / Valik eesti animafilme / Selection of Estonian cartoons
1895 (Priit Pärn - Janno Pőldma)
A KIS LILLI / Plekkmäe Liidi / Little Lilly (Mati Kütt)
BERMUDA (Ülo Pikkov)
KÁPOSZTAFEJ 2, AVAGY VISSZA EURÓPÁBA / Kapsapea 2 ehk Tagasi Euroopasse / Cabbagehead 2 or Back to Europe (Riho Unt)

November 4. (vasárnap / pühapäev / Sunday)
19.00 A FŐÚT KERESZTEZÉSE / Ristumine peateega / The highway crossing (Arko Okk)
21.00 AZ UTÁLATTÓL FÁRADT / Ma olen väsinud vihkamast / Too tired to hate (Renita Lintrop)

2001. 08.08.-09.01.

Marko Mäetamm kiállítása a Lengyel Intézet galériájában, Platán Galéria

Marko Mäetamm az észt kortárs képzőművészet egyik legfrissebb művésze, aki 1995. tavaszán az Észt Művészeti Akadémia tanárainak határozata alapján magisztrátusi fokozatot szerzett. Ennek figyelemreméltóságát valamelyes csökkenti a tény, hogy ezzel csak második Észtországban - Mari Kurismaa pár hónappal korábban kapta kézhez igazolását. De Kurisamaa festészeti eredményeivel ellentétben Mäetamm művészete nem fér be az eddigi észt művészeti megítélésbe.

A művész magisztrátusi dolgozatában felemlegette az USA egykori közlekedési szabályainak átalakítását. A '60-as évek Amerikájában a gyorsforgalmi utak melletti nagyméretű közlekedési táblákat 200 m hosszúra nyújtott pannókkal helyettesítették, ahol a betűk és az ábrák a haladás irányában megnyúltak., így a száguldó autóból értékelhető kép és olvasható szöveg látszott. Érthető módon a gyalogosok és a lassabban haladó autósok nem érhették meg a táblákra írt jeleket, de ők amúgy sem vettek részt az autópályák rohanó életében.

Az analógia Mäetamm munkáiban nyilvánvaló - akrilképei nem többszöri felhasználásra, nem végtelen csodálatra és meditálásra készülnek. A bennük foglalt információ elhaladás közben felfogható, egyszerre megérthető, az előttük való megállás és mélyebb tanulmányozásuk nem jár új felfedezésekkel. Mäetamm kifejezésmódja karikírozó, mobil, gyors, a szem sarkából felfedezhető elemekkel teli - pont mint egy közlekedési tábla, amire elég a kocsi ablakán keresztül egy pillantást vetni, amivel egész üzenetét birtokoljuk. Mäetamm maga is közlekedési táblákként definiálja műalkotásait.

Mäetamm feladatként látja a rutin eltörlését és a kapcsolatok újbóli felélesztését. A szemlélő figyelmét néhány formális, a köznapi életben rejtve maradó figurára irányítja, aminek pszichedelikus ragyogást kölcsönöz. Az ipari termelésre utaló vonalvezetés és a popsztárok unalomig épített imázsa Mäetamm keze alatt organikus életteliségű, pulzáló vérkeringésű groteszk figurává válik.

A művész eltávolodik a történelmi pop-arttól és egyfajta játékos megközelítésben szemléli a többi művészeti korszakot is. Ez olyan megközelítés, ami nem határolódik le a vizsgálandó tárgyak kiválasztásában: figurává válhat a minket körülvevő világ teljes egésze, sőt saját történelmi tudatunk is. Ez a lehetőség abból a szerkezeti hiányosságból ered ami az eddigi történelem átformálásában, és nem folytatásában rejlik.

Mäetamm jelenlegi munkáiban a vizuális aszkézis tanúi lehetünk. A korábbi ragyogó színű pop-ábrák átadták helyüket az elsősorban fekete-fehér, skematikus piktogramoknak. A képi világ pszichedelikus töredezettsége most hosszabb és lehatároltabb narrációkban jelenik meg. Mäetamm már nem ábrázol, hanem elmesél. A képek címei fekapaszkodtak a vászonra, ott több érvre és ellenérvre szakadnak, a képi tartalom egyre inkább képregényszerű folytatásokban jelenik meg. És a filmszalag innen már csak egy lépés.

Johannes Saar

2001. 07. 05-18.

Az F.F.F.F. ékszerészcsoport kiállítása a szentendrei Péter-Pál Galériában

AZ ÉKSZER FÖLDRAJZA - Linnar Priimägi

Ha megfigyeljük, milyen tárgyakkal szembesülhetünk ma, mint ékszerekkel, önkéntelenül rendszerezési törekvés alakul ki bennünk. "Az őrületben mindig van következetesség" - idézhetnénk Polonius szavait.

Az ékszer elsődleges, vitathatatlan funkciója a díszítés, a szépségen keresztüli felülmúlás. Csak ezen keresztül jöhet létre ötvösművészet.

Mégsem minden szép jelenség ékszer. Nem ékszerei fel magát az ősz arany fényekkel, nem ékesítik magukat az állatok, a madarak sem a partnernek való tetszés érdekében - ez mind csak metafora, a külső megjelenés hasonulása alapján való megszemélyesítés. Az ékszer tulajdonságot feltételez. Csak így tarthatjuk műalkotásnak.

Az ékesítés a kezdetektől fogva jellemző emberi tevékenység. Másokat saját testünk érései alapján ékesítünk fel. Csak így beszélhetünk ékszerkészítő művészekről. Ezért láthatjuk a művészeket saját ékszereik modelljeiként.

Az ékítés testi tevékenység. A melltűvel nem a ruházatot ékesíti az ember, hanem testének szépségét emeli ki. A lelki ékszerezés (á la: "az ember minden porcikájának szépnek kell lennie" "idegen tollakkal ékesíti magát") nem más, mint metafora.

Az ékszert ideiglenesség, eltávolíthatóság kell jellemezze. A tetoválás nem ékszer, csak testdísz, de a zurma törzsfőnök fekete, meztelen testére ujjal festett agyagcsíkok mégiscsak ékszernek tekinthetők. Az emberi test dekoratív célú megsebesítése csak az ékszerezés előjátéka lehet: az ékszer nem maga a seb, hanem ami miatt azt a testen ejtették.

Az ékszer feltárásra készül. Nyilvános. A titkos ékszer különlegesség, ami a fényre törekszik, mint a nyaklánc kis aranykeresztje. A nyilvánosságnak köszönhetően az ékszer a szociális helyzet, vagy a csoporthoz tartozás jelképe lehet.

Az ékszer valódi otthona az emberi bőr felülete. Oda vágyik, ott jelenik meg valódi természete. Ahogy az igazgyöngy valódi ragyogásához is szükséges a folyamatos kapcsolat az emberi bőrrel, e nélkül elködösül, haldoklik - akár a sosem használt hegedű.

A test felületén az ékszer az emberi létezés határát jelöli ki. Ékszer lehet az arcra hulló árnyék, a felület jele. Az ékszer természetes "testhatárossága" kiemeli a legvédtelenebb testrészeket. Mintha kihívás lenne, a megsebzés fenyegetése, amin keresztül az ember tudatosíthatja magában saját testi létezését. A bőr felületén, a létezés határán az ékszerben találkozik a fájdalom és a szépség

Minden határ az áthágásban válik érzékelhetővé, minden egyensúly a megingásban jeleik meg. A test felületének ékszere az ember fizikai határait jelöli ki és egyben alkotja is, kiegyensúlyozza a fizikai létezést. Kísérletképpen azonban megkísérli a határon való áthatolást. Erre két lehetősége van: behatol az emberi testbe, vagy eltávolodik attól. Nemcsak azt láthatjuk, hogy az ékszerek emberi testrészek alakját öltik, hanem azt is, ahogy a testrészekből az ékszere része lesz. A testbe törekvő ékszerek már nem elégszenek meg a dekoratív funkcióval, fiziológiai funkciót is követelnek, így hasonulnak anyagban és formában is a testbe ültetendő implantátumokkal.

A testtől eltávolodva az ékszer egyre inkább a miniatúrák világához hasonul, helyenként konceptuális, helyenként installációs elemeket ötvöz. A testen viselés kötelezettségétől (vagy lehetőségétől) emancipálódott ékszer lényege nem a test láthatóvá tétele, hanem saját maga láthatóvá tétele.

Ahogy Goethe egyik verseskötetének kommentárjában meséli: - Amikor Hafiz királyfitól megkérdezték, miért csak a bal kezét ékesíti gyűrűkkel, csak annyit válaszolt: "Hiszen a jobb amúgy is jobb!" -

F.F.F.F

BERIT TEEÄÄR (1970), KAIRE RANNIK (1971), KETLI TIITSAR (1972), KRISTI PAAP (1973), MARIA VALDMA (1973)

Mindannyian az Észt Művészeti Akadémia fémműves szakán végeztek.

Az F.F.F.F. csoport az alkotói gondolatok igényire válaszként 1996-ban alakult.

A tagokat egymással az az érdeklődés köti össze, hogyan lehet megjeleníteni a tárgyak nyelvén a környező világ következetlenségét, ingadozásait és paradox mivoltát.

A posztmodern korszak művésze már nem magányos alkotó, mint a modern koré, hanem magát személytelen szemlélőként érzékeli (vagy tetteti, hogy annak érzékeli). Mintha a tárgyak világát nagyítón keresztül vizsgálná, hogy az apró részleteket jobban kiemelhesse.

Az F.F.F.F. által bemutatott tárgyak ezúttal mind ékszerek, ékesíthetjük velük magunkat, kézzel tapinthatók, tekintettel simogathatók, amulettként használhatók.

MUNKÁK KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN:

Észt Művészeti Múzeum, Észt Iparművészeti Múzeum

2001. 06. 22-23.

A Magyarországi Észt Intézet helységeiben

2001. 06.14.-07.28.

Kai Kaljo videoművész részvétele az "An artist who does not speak English is not an artist" című nemzetközi kiállításon

2001. 05. 27.

Észtország bemutatkozása a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületével, a nagykövetségek részvételével rendezett Nemzetek Utcája rendezvényen

2001. 05. 15-29.

Textilművészeti kiállítás a szentendrei Péter-Pál Galériában az Észt Intézet, a Péter-Pál Galéria és a tallinni Lühikese Jala Galerii közös szervezésében.
A kiállítás fővédnöke: Lembit Luht, az Észt Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője

A kiállítás védnöke: Tóth Rózsa, főosztályvezető-helyettes, NKÖM

A KIÁLLÍTÁSRÓL

A különféle szövetek művészetének története Észtországban sokkalta rövidebb, mint a selyemfestés és a különféle batiktechnikák tradíciója Keleten.

Az egyik első, lelkes szövetművészetet tanító alkotó az Észt Művészeti Akadémián a '80-as években Maasike Maasik volt.

"A csomózott textil dominanciája az észt textilművészetben több különböző okra vezethető vissza, amiből az elsődleges a textiles képzés elsősorban kötési technikákra való orintáltsága. Ezen a területen nagyszerű tanárokat és mestereket találhatunk, de alapanyagban és munkaeszközben sincs hiány. Sokkal lehatároltabbak a kisérletezési lehetőségek a nyomott textilek és a batiktechnika területén, nem is beszélve az egyéb technikákról, amik a mai textilművészetben már maguktól értetődőek. A gyorsan változó világ ritmusához való igazodás vágya arra kényszeríti a textilművészeket, hogy kevésbbé idő- és munkaigényes kifejezési módokat találjanak. Az 1980-as évek második felében meg is jelennek az olyan egyedi kifejezésmódú fiatal alkotók, akik minden körülmény ellenére alkotásaikban a nyomott és festett mintás szövetek lehetőségeiből indulnak ki. Ülle Raadik, Milvi Thalheim, Signe Kivi, Liivia Leskin - az általuk nyomtatott-festett szövetek és pannók frisseségükkel és a nyitott világ aktuális gondolatainak kifejezésével felélénkítik a kiállítótermeket."

Az Észt Textilművészek Szövetségének közel 80 tagjából 10-15 alkotó tartja magát hűnek akülönféle szövetekhez. A bemutatásra kerülő válogatást betekintést nyújt a az észt textilművészet jelenlegi helyzetébe. Igyekeztünk a magyar közönség és a szakma előtt a lehető legsokoldalúbb kiállítási anyaggal bemutatkozni.

2001. 05. 02.

Meelis Vind (basszklarinét) és Raivo Tafenau (szaxofon) koncertje, Mediawave, Győr

Észtországban Raivo Tafenau nevének hallatán régen többször elhangozhattak olyan kérdések, mint "Raivo kicsoda?" vagy "Milyen Tafenau?". Ma jól ismert és elismert, technikailag kiemelked ő, eredeti stílusú zenész. 11 éves korában tangóharmonikán kezdett zenélni, melyről 6 év után - viszonylag későn - tért át arra a hangszerre, amely után ma a legismertebb: a szaxofonra. Hamar új hangszere mesterévé, folyamatosan hívott, igényes előadóművésszé vált.

Miután letöltötte a kötelező katonai szolgálatot, különböző könnyűzenei együttesekkel lépett fel. 1991-ben indult hivatásos muzsikusi pályafutása az Észt Rádió Big Bandjében és a zongorista Urmas Lattikas együttesében. 1992-ben Barcelonában az EBU Big Band szólistája volt. Ugyanebben az évben Urmas Lattikas együttesének tagjaként milliók követhették a televízión keresztül az EBU Jazz Night élő közvetítésében. 1994-ben az Észt Rádiótól elnyerte az Év Zenésze címet. Ettől kezdve szaxofonistaként ott volt Európa nagyobb jazzszínpadain Németországban, Dániában, Svédországban, Finnországban és a Feröer-szigeteken. 1996 óta saját quintettjét vezeti és számos duókoncerten lép fel a faggottos Meelis Vinddel.

A szentpétervári és tallinni klarinéttanulmányok után a '80-as évek végén Meelis Vind 1991-ben fejezte be a Tallinni Konzervatóriumot, ami után négy éven keresztül az Észt Állami Szimfonikus Zenekarnál dolgozott, jelenleg is ennek gárdájához tartozik. A "mindennapi" munkája mellett Meelis Vind részt vesz a NYYD Ensemble kortárs kompozícióiban és jazzt játszik Raivo Tafenauval. 1996-tól a Raivo Tafenau Quintett tagja, de Tafenauval duóban is jó pár sikeres koncertet tudhatnak maguk mögött.

2001. 03.19.-04.01.

Könyvkötészeti kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főépületének galériájában, 2001. március 19. - április 1.

2000. áprilisa és 2001. áprilisa között ünneplik Észtországban az Észt Könyv Évét , ami az első ismert, de fenn nem maradt észt nyelvű könyv (Németországban nyomtatott lutheránus könyv, melynek összes példányát elkobozták és megsemmisítették) születésének 570. évfordulója. (Az első fenn is maradt, észt nyelvű töredékeket tartalmazó könyv az ún. Wanradt-Koell Katekizmus, mely a németországi Wittenbergben 1535-ben, egy évvel Martin Luther bibliafordítása után készült.)

Az Észt Könyv Éve alkalmából az Észt Könyvkötők Szövetsége Scripta Manent címmel könyvkötészeti és kalligráfiai kiállítást szervezett, melynek észt könyvkötészeti része most a Magyarországi Észt Intézet, a budapesti Észt Nagykövetség és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár támogatásával a könyvtár új szárnyának első emeleti kiállítótermében 2001. március 18-tól április 1-ig megtekinthető.

A díszes, kézműves technikával készült önálló iparművészeti, helyenként szobrászati "könyvalkotások" mellett a szolnoki Damjanich Múzeum észt grafikai gyűjteményének néhány darabja is látható.

Az Idő, az Emlékezet és a Tudás híd a múlt, a jelen és a jövő között abban a kulturális térben, melynek hordozója a nyelv, és az ezen alapuló írásbeliség. A könyvvel együtt lettünk néppé, könyvekben van államiságunk kialakulásának és fejlődésének története, a könyv tartotta lelkünket ébren a nehéz időkben, vele együtt emelkedünk fel, és bukunk a mélybe.

Tiiu Valm - az Észt Könyv Éve Bizottságának tagja, az Észt Nemzeti Könyvtár főigazgatója

A könyvkötészet lehetőséget ad a mindennapi élet forgatagától való eltávolodásra és arra, hogy a filozófiai tartalmú elmélkedéssel párhuzamosan ráérősen - semmiképpen sem kapkodva! - tiszta technológiai problémákat oldjunk meg. Minél egyedülállóbb, minél forradalmibb egy kötészeti megoldás, annál több kérdés merül fel vele kapcsolatban. Habár a művészi könyvkötészeti alkotás mozgatója általában a szövegből kiinduló asszociáció, szó, szín, emlék, és talán mindez megjelenik az eredményben is, a könyvkötő munkája mégis inkább technikai jellegű, és a Pontosság az egyik olyan igény, amivel a mester elkerülhetetlenül szembe találja magát.

A könyvkötészet művészete nem szép könyvborítók, hanem struktúrák alkotásának művészete, izom növesztése a csontokra, majd a lélek belelehelése, hogy a borítót szárnyakként használva a mű a levegőbe emelkedhessen.

Maarja Undusk - az Észt Bőrművészek Szövetségének elnöke

A Scripta Manent azon rendezvények sorába tartozik, amelyek az első ismert észt nyelvű könyv nyomtatásának 475. évfordulóját ünneplik.

A kiállításon résztvevőknek két kortárs észt író, Doris Kareva és Jaan Kaplinski "A szerelem ideje" (Armuaeg) és "Egyáltalán lenni" (Kui üldse olla) című könyveinek bibliofil kiadásait kellett megtervezniük. A két költő érzelem-, gondolat- és képgazdag költészete könnyen érthető és átérezhető a külföldi olvasók számára is.

Az észt könyvkötészet napjainkban reneszánszát éli. Az észt mesterek előszeretettel alkalmaznak különféle kötészeti eljárásokat, repertoárjuk a klasszikus francia kötészettől a keleti kötészeti fogásokig mindent felölel, de újra alkalmazzák a korai kopt és középkori kötészet elemeit is.

Az "Európai Könyvkötészet '93" (European Bookbindings '93) kiállítás katalógusának előszavában a Dán Királyi Akadémia elnöke, Erik Dal az akkori európai kötészet két szélsőséges területét jelölte meg: a drága és művészi francia kötészetet, és az aprólékosan kidolgozott észt kötészetet.

A nemzetközi kapcsolatoknak és a modern művészet tapasztalatainak köszönhetően mára kitágult az észt könyvkötészek által felhasznált anyagok köre, amiből az alkalmazott technikák megszámlálhatatlan sokfélesége következik. Felhasználják a fát, a műanyagot, saját készítésű papírt, papírfonalat, kerámiát, fémet, bőrt, intarziát, különféle applikációkat, fotográfiát, márványozást, dombornyomatot, a bőr színezését stb.

Az észt könyvkötészet esetében feltétlenül hangsúlyozni kell az iskolateremtő, demokratikus jelleget, jelenjen ez meg akár csak az anyagok felhasználásában is. Észtországban nem vált elterjedté sem a finom bőrök, sem a kézi aranyozás arisztrokratikus technikája. Az észtek mindig hazai anyagokkal dolgoztak, ezek feldolgozásával mutatták meg kiváló képességeiket. Ennek kétségtelenül megvan a maga szociális-gazdasági háttere is: a lutheranizmus pragmatikus felfogása nem támogatta az észt könyv és könyvkötészet fejlődése során az arisztokratikusság megjelenését.

Inge Teder - művészettörténész

2001. 03. 01.

A Viljandi Kultúrfőiskola diákjainak és tanárainak koncertje és táncháza a Csürrentők Együttessel közösen, 2001. március 1.

2001. 02.26.-03.15.

A világ országai sorozatban az Északi Rokonaink rendezvény keretében Észtország bemutatkozása a Kalocsai Városi Művelődési Házban - kiállítással, tánccal, zenével, Kalocsa, Városi Művelődési Ház

2001. 02.14.-03.01.

A Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai tanszékével közösen.

Előszó a kiállításhoz

Az elmúlt nyáron hazafelé tartva egy félbemaradt forgatásról az Uralból fáradt voltam és kiüresedett. Mély melankóliámban nem tudtam, mit kezdjek magammal.
Lore Listra megkérdezte, nem lenne e kedvem a partvidéken élőket fényképezni. Ez a mondat ajándékként hatott.
Fiammal útra keltünk, végigjártuk a parti településeket és megismerkedtünk a helyiekkel. Kiderült, hogy a Paradicsomra találtunk.
Az itt látható képek az elmúlt nyár találkozásainak és örömeinek képei.
A kiállítás az Észt Intézet és az Észt Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Arvo Iho

Észtország kicsi, békés ország a Balti-tenger mellett; három oldalról tenger mossa partjait.
Soha nem voltak itt földrengések vagy nagy árvizek, habár a történelem folyamán sokszor elözönlötték területét az orosz, a német, a svéd és a dán seregek.
Lehet, hogy pont ez az oka annak, hogy az észtek kiegyensúlyozott emberek, akik mindenek fölé helyezik a békét és az önállóságot.
Észtországban 1,5 millió ember él. Mindannyiunknak marad a zöld erdők között elegendő élettér, tiszta levegő és szabad vízfelület.
Az ország belső területeitől is alig több, mint 100 km a tenger, ami az idők folyamán a legmaradandóbban formálta az észtek életét.