2000. 10. 13-26.
2000. 09. 15-29.

MVSZ Magyarok Háza, Budapest, 2000. szeptember 15-29.
Tudomány és Technika Háza, Szolnok, 2000. október 13-26.

Silvi Liiva Dél-Észtországban született 1941. január 22-én. A helyi iskola elvégzése után 1958-1963 között a Tartui Muvészeti Iskolában, majd 1963-1969 között a Tallinni Művészeti Intézet grafika tanszékén tanult. Silvi Liiva 1969-1974 között az Eesti Raamat nevű könyvkiadónál dolgozott tervezőként, 1978-1987 között pedig a Művészeti Intézetben tanított. 1974-1978 között, majd 1987-től ismét szabadúszó művész, ez idő alatt körülbelül 140 nyomatot készített, 26 különböző könyvet tervezett és illusztrált.

2000. 08.24.-09.10.
2000. 06.14.-07.02.

Textilkiállítás az Észt Textilművészeti Szövetség és az Észt Intézet rendezésében, 2000. június 14 - július 2., Szombathely, Savaria Múzeum Kőtára
2000. augusztus 24 - szeptember 10., Szolnok, Tudomány és Technika Háza

2000. 07.10.-08.03.

Észt Kortárs Fotográfia a Magyar Fotográfusok Házában (Mai Manó Ház)
(A kiállítást összeállította és kurátora: Eve Kiiler, Mari Laanemets)

2000. 07. 24-25.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Szentendrén

Szent Iván napja (június 24.) az észtek egyik legkedvesebb ünnepe. Habár az ünnep nevében tükröződik az egyházi kalendáriummal való kapcsolat, a hozzá kötődő szokások tartalmuknál fogva mégis pogányok. Észtországban – a többi északi országhoz hasonlóan – a János-napi szokások hátterét és fennmaradásának feltételeit a természet adta: a nyár érkezését szédítő burjánzás és virágillat kíséri, és a János-naphoz elengedhetetlenül hozzátartoznak a fehér éjszakák is, amikor a Nap szinte alig bukik a látóhatár alá.
A János-naptól – és általában a nyártól – elválaszthatatlan a fiatalok egyik kedvenc időtöltése, a hintázás, amit a hintadalok sokasága kísér. A legfontosabb és legismertebb János-napi jelkép a 23-án éjjel gyújtott hatalmas máglya. Mára a tüzet övező szokások elveszítették termékenységgel kapcsolatos mágikus tartalmukat és általában szórakoztató jellegűvé váltak.

Mai is – mint régen – Észtországban ezer számra égnek a tüzek, mindenki "páfrányvirágot" keres (észt szokás szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik a páfrány, aki a virágot megtalálja, nagy gazdagságra tesz szert), a máglya mellett énekelnek, táncolnak, tréfálkoznak vagy csak üldögélnek és hajnalig beszélgetnek.
Az észtek várva várt rövid nyara és a János-nap adja az alkalmat az Észt Szabadtéri Múzeumnak, hogy bemutassa az "Észt Szerelem" című kiállítását, amely kísérletet tesz arra, hogy az észtek számára fontos dolgokról a szimbólumok és érzelmek nyelvén beszéljen.
Az "Észt Szerelem" szópár jónéhány fordítási lehetőséget és árnyalatot rejt magában. Biztosan jelenti az észt férfi és nő szerelmét, a szerelmet észt módra, ugyanakkor a szeretetet a gyermekek, a munka, az otthon és a haza iránt. Az észtek nem különösen nyitottak; a természet zordsága éppúgy formálta őket, mint a történelem viharai. Az érzelmek és élmények elmondásakor gyakran esetlenek és szófukarok. A romantikus érzelmek és sóhajok soha nem voltak jellemzőek a vidék népére. Ugyanakkor soha nem hallgatják el, mit gondolnak! Egész népművészetük legdekoratívabb része – amiről messzeföldön híresek és ismertek, és amit nagy büszkeséggel mutatnak be – elsősorban a fiatalsággal és a szerelemmel kapcsolatos: az ünnepléssel, az esküvővel és a hozománnyal. Jöjjenek el és nézzék meg, milyen vágyakozást és örömet sugároznak a szövött övek mintái és az ingek hímzései, milyen érzelmek lobbannak az esküvői takarókon és a szoknyák csíkjai között. Micsoda szeretettel készülnek a söröskannák és korsók, a hozomány és az esküvői szék - a menyasszonynak szánt ajándékok. A szerelem és a büszkeség jelei.

Az észtek szeretete megjelenik a lágy altatódalokban, az alkony óráiban a végtelenségig folytatható dalok szövegeiben is, a munkában meggörnyedt hátakban és megkérgesedett kezekben, melyek gyermekeiknek szebb jövőt igyekeznek biztosítani gyermekeiknek. Az észtek nagyon szeretik otthonukat és hazájukat, habár ezeket az érzelmeiket is inkább szívük mélyére rejtik, mintsem hogy nyilvánosan hirdessék. Évszázadokon keresztül arra törekedtek, hogy a földnek gazdái lehessenek mind szűkebb, mind tágabb értelemben. A saját mező és szántó, a saját erőből épített ház, a saját szauna és az otthon melege a mai észtek számára is fontos jelentéssel bíró fogalmak.
Az "Észt Szerelem" című kiállításon bemutatott népművészeti tárgyak többségükben a 19. századból és a 20. század elejéről származnak, az 1957-ben alapított, a 18-20. század falusi építészetét és használati tárgyait bemutató Észt Szabadtéri Múzeum gyűjteményéből.

Köszönettel:
Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Tallinn
Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Észt Intézet
Észt Kulturális Minisztérium
Eesti Kultuurkapital
Tallinni Kulturális Hivatal
"Saku" Olletehas
AS Pere Leib

2000. 06. 07-08.

2000. június 7. - 19.00 - Óbudai Társaskör
(Budapest, Kiskorona u. 7.)
2000. június 8. - 18.00 - Egri Est Cafe (Eger, Széchenyi u. 16.)

Tauno Saviauk és Tiit Peterson zenei végzettségét Tallinnban szerezte. Saviauk Szentpéterváron Vavlina professzornál, Peterson pedig a kubai Leo Brouwer és az argentin Roberto Ausselli vezetésével képezte magát tovább. Közös munkájuk 1995-ben kezdődött, több fesztiválon és közös skandináv koncertkörúton vettek részt. Előadásaikon elsősorban 20. századi művek szerepelnek. Észtország legkiemelkedobb zeneszerzői a duónak több darabot is írtak. Eddig három CD-t jelentettek meg közösen.

A koncert műsora:
Heitor Villa-Lobos (1887-1959) Distribucao de Flores
Jacques Ibert (1890-1962) Entr'acte
Mario Castelnuovo-Tedesco (1895-1968) Sonatina op.205
Allegretto grazioso
Siciliana
Scherzo rondo
René Eespere (1953) Tallinnban és (Aram Hacsaturján vezetésével) Moszkvában tanult zeneszerzést. A 70-es évek végétől műveit diatonikus hangzás és ostinato technika, archaikus ritualizmus és meditatív egyszerűség jellemzi.
A koncerten elhangzik Modus Vivendi címu darabja.
Jaan Rääts (1932) Észtország egyik leggyakrabban játszott zeneszerzője, az Észt Zeneakadémia professzora. Darabjait újklasszikus stílusgazdagság jellemzi, amit modern zeneszerzői technikával ötvöz.
A koncerten elhangzik Nameless Music címu darabja.
Peeter Vähi (1955) az Észt Zeneakadémián szerzett zeneszerzői diplomát. Tanulmányai befejezése után a zeneszerzés mellett szerteágazó zenei produceri tevékenységet végez. Zenéjében ötvöződik az archaikus a modernnel, az akusztikus az elektronikussal, az akadémikus az avantgarddal.A 90-es években főként tibeti, kínai, indiai, vietnami, török és szibériai zenészekkel dolgozott együtt.
A koncerten elhangzik Mystical Uniting címu darabja
Astor Piazzolla (1921-1993) Historie du Tango
Bordel 1900
Café 1930
Nightclub 196
Concert d'aujourd'hui

AZ ÉSZT EX LIBRISRŐL

Címer, pecsét vagy aláírás formájú könyvjelöléseket már régóta használtak a nemesség és az egyház köreiben. Nagyobb jelentoségűek azonban a művészi kidolgozású tulajdonosjelzések, melyekben a könyv gazdájára vonatkozó információk esztétikailag élvezhető formában jelennek meg.
A művészi Ex Libris megszületése a nemzeti kultúrához kötődik, feltétele az értelmiség és a könyvkultúra megléte, valamint a képzőművészet erőteljes fejlődése.

Az észt Ex Libris-muvészet kezdete a századfordulóra tehető, első képviselőjeként hol Kristjan Raudot említik 1900-ban testvérének, Paulnak alkotott könyvjelölő tusrajzával, hol pedig Udo Ivaskot, aki 1898-ban apjának készített könyvjegyet.
Századunk elso évtizedeiben nem tekinthető az Ex Libris önálló grafikai műfajnak. A fordulatot a húszas évek vége hozta: a hatékony művészeti képzés és számos európai országhoz fűződő kulturális kapcsolatok hatására nőtt a könyvjegyek színvonala és népszerűsége is. Emellett inspiráló hatású volt az 1935-ös év, az elso észt könyv (a Wanradt-Koell katekizmus) megjelenésének 400. évfordulója. Nyolcvanévi fejlődés alatt az észt Ex Librisbol sokrétű, figyelemre méltó színvonalú művészeti jelenség lett. Az észt grafika legfőbb mesterei, Kristjan Raud és Eduard Viiralt mellett jelentős alkotója a műfajnak Günther Reindorff, Ado Vabbe, Märt Laarmann, Hando Mugasto, Arkadio Laigo és sokan mások.

Minthogy a könyvdíszítéshez sokszor alkalmaztak a századelőn fametszetet, ez lett az Ex Libris-művészet legfontosabb technikája is. Európai színvonalról mindenekelőtt Richard Kaljo fametszetei esetében beszélhetünk. A művész más grafikái és fő muve, Shakespeare összes műveinek illusztrálása mellett száz magas színvonalú Ex Librist is alkotott. A fametszet (mellyel főként Kaljo, Lagio, Mugasto és Kollom dolgozott) mellett többféle mélynyomású technika is teret nyert az észt grafikában, mint például a különböző maratásos eljárások, a rézmetszet vagy a kőnyomat. Egyébként éppen a leheletfinom vonalakkal való játék az észt Ex Libris egyik erőssége. A finom rézkarctechnikával kivitelezett kisgrafikai darabok általános elismerést vívtak ki Észtországon kívül is. Még kimagaslóbbak művészi kidolgozásuk révén és még szélesebb körben elterjedtek Vive Tolli mélynyomású Ex Librisei.

Természetesen sok olyan érdekes és Ex Librisnek alkalmas motívum van, amelyekben mind a grafikusok, mind pedig a grafikai kisformákban esztétikai élvezetet találó könyvbarátok örömüket lelik. Az észt Ex Libris egyik legjellemzőbb és művészi szempontból kiemelkedő motívuma Tallinn, az ország fővárosa. A Tallinn-témájú művészi Ex Librisekből évről-évre egyre több születik. Ezek motívumkészletében az óváros tornyai adta ritmus vált a legnépszerűbbé. A régi Tallinn templomai és a városháza barokk toronysisakja sok Ex Librisen szerepel. Gyakran találkozunk a városfal bástyáival is, különösen a Nagy Tengeri kapuval és a Viru kapu előbástyáival. Sok művész Tallinn körvonalait ábrázolja, hangsúlyozva a Dómhegy épületeit. Ezek a sűrűn használt motívumok jó lehetőséget nyújtanak a művészeknek, hogy az óváros egyediségét bemutassák, s egyúttal megadják a szemlélőnek a ráismerés örömét, első pillantásra nyilvánvalóvá téve, hogy miről van szó. Ilyen Vive Tolli számos Ex Librise, Esko Lepp legtöbb Tallinnt ábrázoló könyvjegye, és néhány például Paul Luhtein, Richard Mutso, Avo Keerend, Väino Tonisson, Henno Arrak, Tonis Laanemaa és más grafikusok munkái közül.

A téma első valódi művésze a már 1914-ben Ex Librist alkotó Märt Laarman, akinek tevékenysége a 60-as években érte el tetőpontját. Ugyanekkorra tehető Esko Lepp és Richard Kaljo művészetének csúcsa is, akik mindketten az 1930-as évek végén kezdtek el Ex Libris-ekkel foglalkozni.

A legtermékenyebb alkotó Evald Okas, akinek negyvenévi (1932-1972) művészi termése 1291 Ex Libris, illetve ezek variációi. Az egyik legszorgosabb, az amator könyvjegykészítők közül legkiemelkedőbb művész, mintegy hétszáz fametszet alkotója, Johannes Juhansoo.

Villem Raam művészettörténész hangsúlyozta, hogy a jobb művészek számára a könyvjegy nem csak meghatározott funkciót ellátó tulajdonosjelzet, kifinomult eszköz a könyvtolvajok megfékezésére. Nekik az ex libris szemmel láthatóan többet jelent: művészi nyelven kifejezett jelet, a könyvkultúrából és személyes varázsból kiinduló jelképet ember és könyv között, ember és ember között. Elmondhatjuk, hogy az észt Ex Libris-művészek sikerrel építettek hidat a művészetbarátok közé.
Ez a kis válogatás nem áttekintést, csak betekintést nyújt az észt Ex Libris művészetébe.

Szöveg: Martti Soosaar, Jüri Hain
Fordította: Lengyel Tóth Krisztina

GYERMEKIRODALOM

Az észt gyermekirodalom kezdetének az 1641-es évet szokás tartani: ekkor jelent meg az elso észt nyelvű ábécéskönyv. A tulajdonképpeni gyermekkönyvek (mesék, legendák stb.) ekkoriban még német közvetítéssel érkeztek a mai Észtországba, a szó szoros értelmében vett gyermekirodalom pedig csak a 19. századra datálható: ekkor írták elso muveiket az észt származású szerzok. Carl Köber már tudatosan gyermekeknek szánt könyvei, a Karjaste luggemise ramat és a Pähkle ramat 1849-ben, illetve 1851-ben jelentek meg, és 1866-ban adták ki F.R. Kreutzwald Eesti rahva ennemuistsed jutud címu mesekönyvét.
Az észt gyermekirodalom születésével kapcsolatban a gyermekirodalom-illusztráció keletkezésérol is szót kell ejtenünk, a mai Észtországban mesekönyveket ugyanis sokáig csak külföldi kiadásokból másolt fametszetekkel díszítették. Eloször 1865 Karácsonya elott lehetett észtek készítette és a szöveg által inspirált illusztrációkkal színesített mesekönyvet kapni Eesti laste room címmel.

És hogy miért olyan fontos az illusztráció a mesekönyvek esetében? Mert segít a gyermekeknek jobban átélni a történet hangulatát és nagyban befolyásolja oket a szereplok értékeinek megítélésében. Mintegy százhúsz évvel az észt gyermekirodalom-illusztráció kezdetei után, századunk nyolcvanas éveiben igen kevés fiatal szerzo foglakozott meseírással, ezért ebben az idoszakban a jó illusztráció egy-egy közepes színvonalú gyermek- vagy ifjúsági könyvbol esztétikai szempontból értékelheto muvet varázsolt. Most pedig vessünk egy pillantást a 20. század legjelentosebb gyermekkönyv-illusztátorainak munkásságára!
Az idosebb generáción belül feltétlenül meg kell említenünk Vive Tolli nevét, akinek színes grafikái önálló mualkotásként is megállják helyüket. Evi Tihemets illusztrációi eredetiek, noiesek és érzékenyek, jól kiegészítik a szöveg tartalmát. Edgar Valter munkásságában sokáig a színes, vidám tollrajzok domináltak, de illusztrációi idonként szimbolikus tartalmat is hordoznak. Valter a visszafogottabb színvilágú olajfestékkel is dolgozik, képeit komoly szakmai tudás és nagy képzeloero jellemzi. Helder Laretei csodálatosan színes, népmuvészet ihlette rajzai díszitik többek között Kolozsvári Grandpierre Emil Észtországban 1981-ben kiadott Imeflööt (Varázsfuvola) címu mesekönyvét is. Valli Hurt pasztellrajzai a muvész érzékenységét tükrözik, ugyanakkor meglepoen sokat mutatnak be a világból a kis olvasóknak. Herald Eelma monumentális, drámai ereju illusztációi fantasztikus képzeloerorol tanúskodnak, híven tükrözik az északi ember zord lelkivilágát. Vello Vinn józan, geometrikus képei kreatív gondolkodásra ösztönzik a gyerekeket.
A fiatalabb generáció legkiemelkedobb alakjai közül meg kell említeni Ülle Meistert, aki kedves, spontán akvarelljeivel szerzett magának hírnevet. A nyolcvanas évek elején Jaan Tammsaar alkotta meg a korszak legjelentosebb illusztráció-sorozatát, méghozzá a Grimm-testvérek klasszikus mesekönyvéhez. Tammsaar eredeti módon közelíti meg feladatát, már-már fantasztikumba hajló munkái bizonyos szempontból Hieronimus Bosch és Peter Brueghel muveihez hasonlíthatók. O vezette be az ún. lubok stílust, amelyet J. Kolas 1984-es Kits sarapikus (Kecske a mogyorósban) címu könyvéhez készített illusztrációiban nagyszeruen vegyít az észt humorral. Tammsaar muvei néha igen tárgyilagosak, mégis képesek a régi szép idok hangulatát szinte költoi erovel visszaidézni. Egyes munkáiban Tammsaar játékkártyák figuráival is dolgozik.

A legfiatalabb muvészek, akik a 80-as években jelentek meg a szakmában, méltó örökösei az idosebb generáció által kijelölt hagyományoknak. Regina Lukk a színpompás részletekre helyez nagy hangsúlyt, Tiina Reinsalu vidám állatfiguráihoz bájos, néha naív hátteret rajzol. Az észtek nagy reménysége Piret Niinepuu pedig, aki az ún. gouache-technikával dolgozik, olyan vidám és színes világot alkotott, ahol a gyermekek otthon érezhetik magukat.

JAAN KAPLINSKI
költő, esszéista, műfordító, a Tartui Egyetemen végzett francia-észt szakon, ezenkívül összehasonlító nyelvészetet és orientalisztikát is hallgatott. Dolgozott az egyetem szociológiai laborjában, egy ideig ő volt az Ugala színház irodalmi vezetoje, műfordítást is tanított. 1972-től főként szabdúszó író, emellett a tallinni botanikuskert munkatársa; a '90-es évek első felében aktív politikus, országgyűlési képviselő, különböző napilapokban publicisztikai tevékenységet folytat.
1965-ben közös kötetben debütál Hando Runnel, Viivi Luik és Jaan Kaplinski; ők Paul-Eerik Rummoval ma a kortárs észt költészet élvonalát alkotják.
Kaplinski számára az igazi áttörést második kötete, az 1967-ben megjelent Tolmust ja värvidest (Porból és színekbol) jelentette. Költészete erősen kötődik a modern líra claudeli, majd elioti hagyományához: ezek a versek közel állnak a hosszúvershez, hosszú soros szabadversek mitikus-sámánisztikus hanggal. A kötet alaptémája ember és természet, ember és történelem viszonya, jellegzetes vonása a harmóniára való törekvés. Azok a versei, melyekben leigázottak állnak szemben leigázókkal (például az indián-versek), a szovjet uralom politikai allegóriáiként is olvashatók.
Későbbi köteteiben - Valge joon Vőrumaa kohale (Fehér csík Vorumaa fölött, 1972), Ma vaatasin päikese aknasse (Benéztem a nap ablakán, 1976), Uute kivide kasvamine (Új kövek növése, 1977) - előtérbe kerül a belső egyensúly keresése a társadalomban uralkodó bizonytalanság és agresszivitás ellenében. Apró, hétköznapi dolgokból indulnak ezek a versek, majd általános érvényűvé válnak. Ebben a költészetben vers minden, mindenhol vers van, a költőnek csak a közvetítő szerepe jut.
A következő évtized verseiben erősödik a keleti filozófiák, a japán és kínai költészet hatása. A Raske on kergeks saada (Nehéz könnyűvé válni, 1982), a Tule tagasi helmemänd (1984) és az Őhtu toob tagasi kőik (Az este mindent visszahoz, 1985) kötetekben a mulandó és hétköznapi dolgokat az örökkévalóság dimenziójával egyesíti a vers, a tárgyias líra felé mutat ez a költészet.
A '90-es évekre Kaplinski újszerű, meditatív lírát honosít meg az észt költészetben, közelítve a korábbi észt versbeszéd kissé patetikus hagyományát a skandináv verseszményhez, s ugyanakkor megteremti az észt prózaverset. Kust tuli öö? (Honnan jön az éj?, 1990), Tükk elatud elu (Egy darab megélt élet, 1991), Mitu suve ja kevadet (Hány nyár és tavasz, 1995), Jää ja Titanic (Jég és Titanic, 1995) című köteteiben összefut próza és líra, esszé és vers; keveredik vallásbölcselet és aktuálpolitikai helyzetértékelés; rezignáltan szól az örökkévalóságról, a civilizáció jövőjéről, mindenség és egyén széttörhetetlen egységéről.
Kaplinski termékeny publicista és esszéista is. Visszatérő témái a társadalmi problémák, az irodalom és a művészetek szerepe, lehetőségei különböző korokban és kultúrákban. Több fontos írást publikált az észt népköltészetről. Az utóbbi években egymás után jelentek meg Észtországban régebbi és újabb esszéi: See ja teine (Egy s más, 1996), Vőimaluste vőimalikkus (A lehetőségek lehetségessége, 1997), Usk on uskumatus (Hitetlenség a hit, 1998).
Műfordítóként Saint-Exupéry, André Gide, Li Bo, Du Fu és mások munkáit fordította.